NAV sajtóközlemény, folyamatosan frissülő aktualitások

Már az ügyvezető sem tudta követni saját ügyeskedését
Az Online Számla rendszer és a NAV egyéb forrásból származó adatai buktatták le azt a társaságot, amelyik bíróságok, egyetemek takarítását, üzemeltetését végezte.
A takarítást, üzemeltetést a cég saját alkalmazottaival végeztette, ennek ellenére a bevallásaiban nagy összegű alvállalkozói számlákat szerepeltetett. Az Online Számla rendszerben látszott, hogy az alvállalkozói számlák egy része a vizsgált társaság ügyvezetőinek az érdekkörébe tartozó vállalkozásoktól származott, akik huzamosabb ideje nem nyújtottak be adóbevallást. Egy látszólag független alvállalkozó is képbe került, akivel kapcsolatban érdekes dologra lett figyelmes a hatóság. A vizsgálat alatt álló takarító-üzemeltető cég ügyvezetője, magánszemélyként a saját ügyfélkapujáról küldte be ennek az alvállalkozójának a hiányzó bevallásait és iratait. Ezzel bizonyítottá vált, hogy pontosan tudta, hogy alvállalkozója nem fizette meg azt az adót, amivel ő (a vizsgált társaság bevallásában) csökkentette a fizetendő adóját.
Az ellenőrzés során maga az ügyvezető is belekeveredett az általa kreált bonyolult számlázási láncolatba: befogadott olyan munkákról szóló alvállalkozói számlát is, amely munkáknál ő maga volt a számlakibocsátó alvállalkozója, és a teljesítés bizonyítottan megtörtént, hiszen az alkalmazottai elismerték a munkavégzést.
Az ügyben az adójogi következmények megállapítása mellett a NAV büntetőfeljelentést is kezdeményezett.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Az üzleti partner veszített a NAV-ellenőrzésen
A NAV támogatja a figyelmetlenség miatt hibázó adózókat, de a szándékos mulasztókat szigorúan ellenőrzi, adótartozásaikra követelésfoglalást is indíthat.
A NAV, az adatvagyonát hasznosítva, úgynevezett desk audit elemzéssel vizsgálja az adózók áfa-visszaigényléseit, és a beszállító partnereiket is figyelemmel kíséri. Egy desk audit elemzésben a NAV munkatársai észlelték, hogy a beszállító partner több hónapra nem nyújtotta be az áfabevallásait. A hivatal támogató eljárást indított a bevallások mielőbbi pótlására, ami eredményesen zárult. Később azonban a partner az esedékes bevallásokat ismét nem nyújtotta be.
Az eljárást megelőző kockázatelemzés arra is rávilágított, hogy a cég folyamatos működése mellett adóhátralékot halmozott fel. Az adóhatóság az Online Számla rendszerben szereplő, kiegyenlítetlen számlákra követelésfoglalást indított, ami több milliós bevételt jelentett a költségvetésnek. Az áfa-visszaigénylések desk audit elemzéssel eredetileg vizsgált társaság később arról tájékoztatta a hivatalt, hogy a kétes adóügyei miatt a szállítójával megszüntette az üzleti kapcsolatot.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Életszerűtlen ügyletek buktatták le a számlázási láncolatot
Elvileg adták-vették, fejlesztették azt az építőipari gépet, ami a valóságban mindvégig érintetlenül, egy helyben állt. A csalárd szándékú ügyletet a NAV egy, a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgáló ellenőrzésben derítette ki, az online adatok vizsgálata közben. A szóban forgó céget foglalkoztatotti létszám változásának mértéke miatt választották ki vizsgálatra, és az Online Számla rendszer adatai vezették rá az ellenőröket a személyi összefonódásokra és a számlázási láncolatra.
Az acélszerkezet-gyártással és -szereléssel, valamit csővezeték-szereléssel foglalkozó cég gépbeszerzéseit és értékesítéseit vizsgálták a NAV ellenőrei. Az egyik csőhajlító gépet eredetileg Kínából vásárolta 3,5 millió forintért egy „beszerző” társaság, amelyik a vételi árat, az áfát és vámot is rendben megfizette. Majd ugyanez a társaság ugyanerre a gépre szoftveres és mechanikai átalakítás címszóval fogadott be számlát egy fejlesztő társaságtól, amelynek sem eszközei, sem szakképzett munkatársai nem voltak a feladatra. Ezek után került a gép annak a cégnek a tulajdonába, amelynél az ellenőrzés eredetileg elindult. Ez a cég rövid időn belül tovább is adta az eszközt.
A rendelkezésre álló adatok, nyilatkozatok, vizsgálatok eredményei kimutatták, hogy a géppel kapcsolatos gazdasági események mesterséges ügyletek voltak. Az értékesítésre létrehozott számlázási láncolatban az eszköz árát, észszerű gazdasági indok nélkül jelentősen növelték, több mint 50 millió forintra. A számlázási láncolat révén a szereplők áfabevallásaikban a befizetendő adót minimalizálták, a láncolatban senki nem fizette meg a gép eladása után felszámított adót, a többmilliós adóelőny a láncolat végén álló vállalkozásnál jelent meg.
A vizsgálat során egyértelművé vált, hogy a csalárd szándékkal, mesterségesen, adóelkerülési céllal kialakított számlázási konstrukció elsődleges célja nem az áru forgalmazása, hanem az adóelőny megszerzése volt. Az adóellenőrzés során összesen több mint 57 millió forint adókülönbözetet és több mint 100 millió forint adóbírságot állapítottak meg a revizorok.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Nem jött be a napelemes számla
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját az a gazdasági társaság, amelynél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áfaellenőrzést végzett, és amely nemcsak az áfaszabályokat próbálta kijátszani, de a járulékokat sem fizette meg az ügyvezető személyes közreműködése után. Az adóhatóság a bírságokkal együtt 25 millió forint megfizetésére kötelezte a céget.
Az online számlaadatok alapján derült fény a fiktív számlák befogadására egy korlátolt felelősségű társaságnál. A cég adminisztratív szolgáltatások igénybevételével csökkentette fizetendő áfáját. Az egyik beszállító, többek között napelemmel kapcsolatos, fiktív szolgáltatásokat számlázott, amik háztartási méretű kiserőművek igénybejelentő lapjainak, csatlakozási és készre jelentési nyomtatványainak kitöltéséről szóltak. A beszállítók jogkövetési vizsgálatának eredményei megerősítették a kockázatelemzők feltevését: a költségszámlák valótlanok voltak.
Az ellenőrzés során feltárt gyanús körülmények miatt a cégvezető társadalombiztosítási kötelezettségeit is vizsgálták a revizorok. Ezen a téren is kijátszotta a szabályokat az ügyvezető, aki ugyan a társaság munkájában személyesen és aktívan közreműködött, járulékot még saját magára vonatkozóan sem fizetett.
A NAV a legsúlyosabb mértékű, 200 százalékos adóbírságot alkalmazta a fiktív számlák befogadása miatt. A számviteli rendelkezések folyamatos megsértése, az ellenőrzés akadályozása és a költségvetés megkárosítása miatt az adózónak a bírságokkal együtt 25 millió forintot kellett befizetnie a központi költségvetésbe.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Túlpapírozták a fiktív fuvarokat
A NAV kiválasztása ezúttal számlázási láncolatba szerveződött vállalkozásokkal kapcsolatban jelzett. A revizorok a vizsgálat során az egyik „láncszem” Közösségen belüli értékesítésénél az áfa-visszaigénylés hátterében lévő áru útját követték.
A konkrét ügylet körül gyanúsan és túlzottan sok volt az adminisztráció: az ellenőrök az ügyletet több oldalról alátámasztó bizonylatokat, számlákat, pénztárfőkönyvet, fuvarokmányokat és a szabályozások alapján szükségtelen EKÁER-bejelentéseket vizsgálták. Nemzetközi információcsere útján a NAV-ot a cseh adóhatóság arról tájékoztatta, hogy az ügyletben szereplő ottani partner elérhetetlen, bevallásokat nem nyújt be, tartozásokkal terhelt, és olyan virtuális székhellyel rendelkezik, ahová rajta kívül még több mint ezer gazdálkodó van bejegyezve.
A hazai partnercégeknél végzett ellenőrzések és a fuvarok részleteit potenciálisan rögzítő VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat, illetve egy traffipax-kamera adatai alapján a NAV megállapította, hogy a fuvarleveleken közölt adatok valótlanok, a számlázott gazdasági események nem történtek meg, a vállalkozások színlelt ügyleteket bonyolítottak. A vizsgálat során személyi összefonódásokra is fény derült.
Az ellenőrök mintegy 37 millió forint kötelezettséget állapítottak meg. A vállalkozás fellebbezést nyújtott be, de a másodfokú adóhatóság helybenhagyta az elsőfokú döntést.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Milliós bírságot fizetnek a távol-keleti üzletek
Egyre gyakoribb, hogy a távol-keleti üzletek profilt váltanak, tulajdonosi szerkezetük átalakul. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) akciósorozata ilyen üzleteket ellenőrzött.
Nem ritka, hogy a távol-keleti árucikkeket forgalmazó ruha- és cipőüzletek vegyesboltokká alakulnak, valamint újabb és újabb ilyen profilú üzletek is nyílnak. A háromnapos akcióban a NAV munkatársai nemcsak a nyugtaadást és a foglalkoztatottak bejelentését, hanem az áruk eredetét, a pénzkészletet és az online pénztárgépek üzemeltetésére vonatkozó szabályok betartását is vizsgálták. Az ellenőrzések mérlege szerint a kereskedők háromnegyede mulasztott, fele nem adott nyugtát, egynegyede pedig nem jelentette be minden alkalmazottját. A NAV a mulasztó vállalkozásoknál többmillió forintos bírságot szabott ki, és folytatja az ellenőrzéseket ebben a szektorban.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Áfamegtakarítás fiktív számlákkal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszere azonnal jelez, ha valahol a dolgozókat rövid időn belül tömegesen átjelentik újabb és újabb cégekhez. Így történt ez abban az esetben is, aminek büntetőeljárás lett a vége.
Az Online Számla rendszer adatai szerint a vállalkozás intézményi takarításról számlázott félmilliárd forint értékben hat cégnek. A munkavállalókat minimálbéren foglalkoztatták, és miközben mindannyian folyamatosan ugyanott dolgoztak, félévente változott munkáltatójuk személye. A dolgozóktól levont jövedelemadót, járulékot nem fizették be, a szolgáltatások áfáját nem vallották, és nem fizették be. Az adóhivatal kockázatelemzési rendszere jelezte a tömeges átjelentéseket. A NAV a fiktív számlák miatt áfaellenőrzést indított.
A NAV felhívására az ellenőrzött cég semmilyen iratot nem adott át, a kérdésekre nem válaszolt. A megkeresett bankok válaszai alapján a haszonhúzók készpénzben, automatákból vették fel a bevétel jelentős részét. A revízió a számlát befogadó cégek képviselőit is nyilatkoztatta. A nyilatkozatok és a rendszeradatok alapján a NAV 132 millió forint adóhiányt, 66 millió forint adóbírságot, 16 millió forint késedelmi pótlékot állapított meg.
A NAV büntetőeljárást folytat a fiktív számlát kiállító társaság és az azt befogadó cégek vezetőivel szemben.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Áfamegtakarítás fiktív számlákkal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszere azonnal jelez, ha valahol a dolgozókat rövid időn belül tömegesen átjelentik újabb és újabb cégekhez. Így történt ez abban az esetben is, aminek büntetőeljárás lett a vége.
Az Online Számla rendszer adatai szerint a vállalkozás intézményi takarításról számlázott félmilliárd forint értékben hat cégnek. A munkavállalókat minimálbéren foglalkoztatták, és miközben mindannyian folyamatosan ugyanott dolgoztak, félévente változott munkáltatójuk személye. A dolgozóktól levont jövedelemadót, járulékot nem fizették be, a szolgáltatások áfáját nem vallották, és nem fizették be. Az adóhivatal kockázatelemzési rendszere jelezte a tömeges átjelentéseket. A NAV a fiktív számlák miatt áfaellenőrzést indított.
A NAV felhívására az ellenőrzött cég semmilyen iratot nem adott át, a kérdésekre nem válaszolt. A megkeresett bankok válaszai alapján a haszonhúzók készpénzben, automatákból vették fel a bevétel jelentős részét. A revízió a számlát befogadó cégek képviselőit is nyilatkoztatta. A nyilatkozatok és a rendszeradatok alapján a NAV 132 millió forint adóhiányt, 66 millió forint adóbírságot, 16 millió forint késedelmi pótlékot állapított meg.
A NAV büntetőeljárást folytat a fiktív számlát kiállító társaság és az azt befogadó cégek vezetőivel szemben.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Ki nyeri a NAV kreatív pályázatát?
Mire költünk a közösből? Egyáltalán miért kell adót fizetni? Mit gondol és mit tud a jövő nemzedéke a közterhekről? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Megosztod? című pályázata a 10–23 éves fiataloktól várja a választ ezekre a kérdésekre. A több mint kétmillió forintos összdíjazású pályázatra szinte bármilyen, adózási témájú kreatív alkotás beküldhető: a képregénytől a TikTok-videón keresztül a mobilappig.
A 10–23 évesek 2023. szeptember 26-tól egészen november 30-ig pályázhatnak. A hagyományos technikák – rajz, festmény, kollázs, képregény – mellett természetesen digitális műveket is vár a NAV. Így feldolgozható a téma videóban, rajzfilmben, TikTok-videóban, Instagram-storyban, de az igazi „kockák” mobilappot vagy online játékot is tervezhetnek.
Az eredményhirdetés december 14-én lesz, a zsűriben a NAV vezetői és kommunikációs csapata mellett egy népszerű youtuber is helyet kapott. A kategóriák legjobbjaira értékes, műszaki és médiaeszközökre váltható vásárlási utalványok várnak, de az az iskola is komoly díjra számíthat, ahonnan a legtöbben pályáznak.
A pályázat valamennyi részlete megtalálható a www.adotudatossagipalyazat.hu honlapon, illetve a NAV Facebook-, Instagram- és TikTok-oldalán is. Megosztod?
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Madárlátta maláta
Egy sör nem sör, tartja a mondás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén nyertes licitáló akár többet is főzhet. A meghirdetett gyártósort még nem használták, kikiáltási ára 12,3 millió forint, tehát ennyiért akár már az új tulajdonosáé lehet.