Tóth Géza - általános iskolai tanár

Sajó Sándor-Díj

Munkahely: Kőbányai Bem József Általános Iskola  

Született: Budapest, 1966. augusztus 14. 

„Pályakezdőként kerültem Kőbányára, a Hungária körúti Általános Iskolába, s a hely szellemisége azóta is fogva tart. 27 éves pályafutásom alatt belső indíttatásomból fakadóan célom, hogy a természettudományok iránt fogékony, a környezetükért felelősen tenni kívánó fiatalokat neveljek. Ehhez szakmai, módszertani fejlődés szükséges, ezért folyamatosan képeztem tovább magam. Kollégáimtól sokat tanultam, főiskolai, egyetemi képzéseken vettem részt.

Munkám során felkutatom a tehetségeket, képességeik kibontakoztatásának támogatására tanulmányi versenyekre készítem őket, s tanítványaim országos szinten is kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhetnek.”

 

Tanulmányok

1972-1980           Bacsó Béla utcai Általános Iskola – Budapest

1980-1984           Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – Budapest

1986-1990           Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola – biológia-földrajz szakos általános iskolai tanár

1991-1994           Eötvös Lóránd Tudományegyetem – okleveles földrajz tanár

1994-1997           Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola – környezetvédelem szakos tanár

2000-2002           Szegedi Tudományegyetem BTK – Pedagógiai értékelési szakértő

2010-2011           Nyugat-Magyarországi Egyetem – biológia MsC/ MA tanári szak okleveles biológia tanár

 

Továbbképzések

1994        Gordon – tanári eredményesség tréning

1994        Számítógépkezelői alapismeretek és Windows alkalmazás

2003        Tanácsadás-fejlesztés (FPI)

2008         Az országos kompetenciamérések eredményeinek értelmezése

2003        ECDL Európai Számítógép-használói jogosítvány

2007         A Sulinet Digitális Adatbázis keretrendszerének, adatbázisának kezelése és felhasználása a tanítás-tanulás folyamatában

2007         A kompetencia alapú oktatási programcsomagok alkalmazás – szociális életviteli és környezeti programcsomag a 7-12 évfolyam számára

2013         Az IKT szaktanácsadó felkészítése a digitáliskompetencia-fejlesztés támogatásához

2014         Szaktanácsadók felkészítése a matematika, ember és természet, földünk és környezetünk műveltségterületek köznevelési feladatainak fejlesztő célú támogatására

 

Kitüntetések, elismerések

2010        Kiváló versenyfelkészítő (Kőbánya)

 

Munkahelyek

1984-1985           Hungária körúti Általános Iskola – tanár

1990-1991           Ferihegyi úti Általános Iskola – tanár

1991-                 Kőbányai Bem József Általános Iskola – tanár

 

Tóth Géza részére az általános iskolás korú gyermekek oktatásában magas szakmai színvonalon, maximális hivatástudattal, valamint a kerületi oktatási élet fejlesztésében, hírének emelésében végzett munkája elismeréseként Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 177/2016. (IV. 21.) KÖKT határozatával Sajó Sándor-díj elismerést adományozott.