Búcsúzunk

„Nekem ne mondják el, hogyan kell a tangót táncolni, hanem állítsanak be oda, és mutassák meg, és járják végig velem a tangót először szabályosan, hogy miután nagyon tudom szabályosan, úgy tudjak szárnyalni, mint egy angyal. Ugye, tulajdonképpen ez az igazi tanítás.”

Bagdy Emőke

70 éves korában elhunyt Nagyné Horváth Emília biológia-kémia szakos tanár, tankönyvszerző, a Kőbányai Önkormányzat külsős környezetvédelmi szakértője, a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tagja.

Nagyné Horváth Emília Bágyogszováton született, a győri Révai Miklós Gimnázium biológia-kémia tagozatán érettségizett, majd az ELTE biológia-kémia szakán szerzett tanári diplomát. Pályakezdőként Pápán nevelőtanár, később a MÁV-telepi általános iskolában napközis nevelő, biológia szakos tanár. 1983 szeptemberétől, vagyis az iskola megnyitásától csatlakozik a kőbányai Bem József Általános Iskola nevelőtestületéhez, ahol több mint négy évtizeden át, nyugdíjazása után óraadóként is oktatta tantárgyait.

Tanári pályáját kifogyhatatlan lendület, energia, önzetlenség és példamutatóan magas színvonalú oktató-nevelő tevékenység jellemezte. Szerette hivatását, ahogy egy interjúban is elmesélte, hitt benne, hogy a sors is erre a pályára szánta, hiszen szeptember elsején, vagyis a tanév első napján született. Vallotta, hogy partnerként kell kezelni a gyerekeket és éppoly sok pedagógiai módszert kell alkalmazni, mint amilyen sokféleség a természetben is megtalálható. Diákjai érzelmi nevelését kiemelten fontosnak tartotta, óráin a művészetnek is helye volt. „A természet varázsát ontja bőven. A fűben, a virágban és a kőben.” – idézte biológia óráin Shakespeare-t Nagyné Horváth Emília, hiszen mint mondta, ki tudná nála jobban érzékeltetni a gyerekekkel, hogy mennyi csoda van a természetben. Személyisége, sokoldalúsága, a világról alkotott szemlélete, a természet mindenhatósága iránti csodálata a leggazdagabb tanítás volt diákjai számára. Különös figyelmet szánt a tehetséggondozásnak, sok tanítványa az ő hatására választotta az orvosi, vegyészi, vagy éppen kutatói pályát.

Kiemelt szerepe volt abban, hogy a Bem József Általános Iskolában már évtizedekkel ezelőtt kiemelt nevelési területté vált a környezet- és egészségvédelem, az intézmény pedig megkapta az Ökoiskola, később az Örökös Ökoiskola címet. Számos általános iskolai biológia tankönyv és tanári kézikönyv szerzője, szakmai lapokban is publikált. Szemléletformáló tevékenységét fáradhatatlanul végezte nemcsak a kerületben, de országos szinten is. Húsz éven át volt főszervezője a Balogh János Kárpát-medencei Környezet- és Egészségvédelmi Csapatversenynek, de nevéhez köthető a kerületi Szelektív Hulladékgyűjtési Program beindítása is.

Kiemelkedő szakmai tevékenységét számos díjjal ismerték el. 2000-ben A Magyar Kémiaoktatásért-díjat, 2001-ben Juhász Nagy Pál Emlékérmet, 2005-ben Gorka Sándor Emlékérmet, 2010-ben a Kajtár Márton-díjat nyerte el. 2014-ben megkapta a Pro Natura Emlékplakettet, 2015-ben pedig a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. 2016-ban a Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének Enikő-díját vehette át.

Nagyné Horváth Emíliát a Kőbányai Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Emlékét szívünkben megőrizzük!