„Úgy élj, mintha örökké élnél”
Egy különleges kőbányai művész különleges kiállítására került sor a Stefánia Galériában. Noha a 90 éves Meiszter Kálmán festőművész, író, költő, sörfőző, megjárta a II. világháború poklát, végigélte a hadifoglyok élet-halál harcát és sok társat, barátot vesztett el, életmű kiállításán látható képek mégis optimizmusról, derűről és szeretetről tanúskodnak.
Az április 23-ig látható életmű kiállítás megnyitóján Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára méltatta Meiszter Kálmán életét, akaraterejét és munkásságát, majd az idős művész mondott néhány elvet, illetve gondolatot, amelynek alapján élt és amelyet a festményeiben, verseiben is próbált megfogalmazni: beszélt a szeretetről, a békéről és a tiszteletről, amelyet emberek, színek és szavak iránt is érezni kell.
„Kálmán bácsi nem csak a ma élő legidősebb kőbányai művész, hanem egy életérzés, az igazi pozitív felfogás megtestesítője. Nála nem létezik kilátástalan helyzet, csak feladatok, amiken úrrá kell lenni. A hozzáállása, az akarata átsegítette rengeteg viharon, átélte a második világháborút, a fogságot, a korábbi rendszer megpróbáltatásait és mindennek tetejébe 90 esztendősen is aktív – szellemileg és fizikailag egyaránt - láthatjuk, hogy ma is alkotói virágkorát éli. Elképesztő az a bölcsesség, amivel viszonyul az őt körülvevő dolgokhoz, az emberekhez, Kőbányához. Mindenki példaképének tekintheti őt.”- ezt mondta a megnyitó után Kovács Róbert polgármester.