Póka Egon

Weiner Leó-díjas zeneszerző, előadóművész, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatója. Kőbányán született 1953-ban és egész életével ide kötődik. Kőbányán járt iskolába, itt kezdte zenei tanulmányait, itt sportolt és ebben a kerületben alapított családot.

1970-ben szerzett hivatásos előadóművészi képesítést. Zenei pályafutását a Metro együttes tagjaként kezdte. Tagja volt - többek között - a Tűzkerék, az Olimpia, a Juventus és a P.Mobil együtteseknek, a Hobo Blues Band-nek. Pályafutása során mintegy 200 dalt írt, és a Kopasz kutya című film zenéjét szerezte.

1990-1994-ig a Budapest Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének tagja volt, felkészültségéhez híven a kulturális, közoktatási területen végzett eredményes munkát.

1994-ben kezdeményezésére jött létre a Kőbányai Zenei Stúdió, amely színvonalas működése eredményeképpen mind a hazai, mind nemzetközi körökben fontos szakmai műhelynek számít és hírnevet szerzett Kőbányának.

Póka Egon

Weiner Leó-díjas zeneszerző, előadóművész, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatója. Kőbányán született 1953-ban és egész életével ide kötődik. Kőbányán járt iskolába, itt kezdte zenei tanulmányait, itt sportolt és ebben a kerületben alapított családot. 1970-ben szerzett hivatásos előadóművészi képesítést.  Zenei pályafutását a Metro együttes tagjaként kezdte. Tagja volt - többek között - a Tűzkerék, az Olimpia, a Juventus és a P.Mobil együtteseknek, a Hobo Blues Band-nek. Pályafutása során mintegy 200 dalt írt, és a Kopasz kutya című film zenéjét szerezte.