Búcsúzunk
Az ember múlhatatlan ezen a földön,
addig él, míg valaki emlékezik rá.
/Szabó Magda/
Dr. Nagy Károly Zoltán
1936-2023
Dr. Nagy Károly Zoltán főorvos ezer szállal kötődött kerületünkhöz. Itt született, majd 1954-ben a Szent László Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel. Summa cum laude minősítéssel szerzett orvos doktori diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen 1960-ban.
Pályafutását Karcagon kezdte, majd 1964. novemberétől kerületünkben dolgozott körzeti orvosként.
1972-ben belgyógyászati szakvizsgát tett. 1976 és 1993 között belgyógyász csoportvezető főorvosként, majd 1993 és 2005 között felnőtt alapellátás szakfelügyelő főorvosként tevékenykedett. 2021-ben, 61 év gyógyítással töltött munkaviszonyt követően nyugállományba vonult.
Dr. Nagy Károly Zoltán a gyógyításnak élt. Körzetében ismerték, szerették, megbecsülték. Betegei és azok családtagjai bizalommal fordultak felé, segítőkészsége, odafigyelése példamutató volt. Mindig segített, mindig törekedett arra, hogy bátran és probléma esetén mielőbb forduljanak hozzá betegei vagy hozzátartozóik annak érdekében, hogy a gyógyulás útjára lépjenek. Nem csak a gyógyítás, hanem a betegségek megelőzése is kiemelten fontos volt számára. Tanácsadással, tájékoztatással is segítette a hozzáfordulókat. Figyelemmel kísérte betegeit, kellő, szeretet-teljes szigorral tartatta be utasításait, kéréseit.
Munkatársaival is kiváló kapcsolatot ápolt. Szakmai tudása, elkötelezettsége orvostársai részére is követendő volt. Partnerként tekintett minden kollegájára, az orvosokra, asszisztensekre és a technikai dolgozókra egyaránt. Fontosnak tartotta a szakmai közösséget, tudta, hogy csak összetartó, egymást segítő kollektíva szolgálhatja a betegek javát.
Szakmai tudását, munkáját számos elismeréssel díjazták. 2010-ben a SOTE arany-, 2020-ban gyémánt oklevéllel emlékezett meg diplomaszerzéséről. 2012-ben Batthyányi Strattman László-díjat, 2016-ban Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott.
A Kőbányai Önkormányzat 2011-ben Kőbányáért Díj odaítélésével köszönte meg áldozatos munkáját.
Dr. Nagy Károly Zoltán ikonikus alakja volt kerületünknek. Családorvosi pályája során generációk orvosa volt, kiemelkedő szaktudása, valamint az ez mellé társult kedvessége, alapossága, őszintesége tette őt kiváló orvossá. Kőbányán 57 éven keresztül szolgálta betegeit, segítette gyógyulásukat, támogatta őket a nehézségek során.
Dr. Nagy Károly Zoltánt a Kőbányai Önkormányzat saját halottjának tekinti.