Kőbányai Bringás Egyesület - Balla Tamás elnök

Kőbánya Kiváló Civil Szervezete

A Kőbányai Bringás Egyesület baráti társaságként indult azt a célt tűzve maga elé, hogy a kőbányai kerékpáros életet fellendítsék. A kezdeményező máshol látottak, más kerületben tapasztaltak alapján 2018-ban létrehozta a Facebookon a Kőbányai Bringás oldalt. Először egyedül járta a kerület útjait, túrákat szervezett, részt vett a kerületi eseményeken. Egyre többen csatlakoztak hozzá, így 2019 novemberében megalakult a Kőbányai Bringás Egyesület. A létszám egyre növekszik, ma már Kőbányán kívül élők is tagjai a csapatnak.

Amit csinálnak – a teljesség igénye nélkül:
• szabadidős és amatőr sportolási lehetőséget biztosítanak az érdeklődők számára,
• oktatják a kerékpározás helyes technikáját, a közlekedési szabályokat,
• túrákat szerveznek,
• felhívják a figyelmet az egészséges élet, a sportra nevelés fontosságára,
• hagyományápolás, kulturális örökség megóvása, emlékhelyek felkutatása, megóvása, koszorúzása, karbantartása,
• szabadidős sportolási lehetőség biztosítása gyermekek számára programokkal, játékos feladatokkal,
• támogatják a kerékpáros turizmust,
• véleményt formálnak a budapesti és kerületi kerékpáros közúti infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatban.

Az Egyesület vezetősége elkötelezett kőbányai. Itt élnek, és pont ezért itt és az itt élőknek szeretnének sportolási, tanulási, kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. Aktív részesei a kerületi eseményeknek, akár szervezőként, akár résztvevőként.

Hozzájuk köthető a mára már hagyománnyá vált bringás uzsonnák kitalálása, megszervezése, a jótékonysági Mikulás tekerések, vagy éppen a télűző, jelmezes bringázás. A Tekerj Kőbánya programsorozatuk izgalmas, változatos programokat ígér (mint pl.: Budapest közepéből az ország közepébe, szomszédolás a környező kerületekben, Budapesti magasságok, BeActive játékok). Utána eredtek a Kolodko miniszobroknak, felkeresték az apci tengerszemet, áttekertek Budapest hídjain is, de rendszeresen szerveznek helyismereti, nyomozós szabadtéri játékokat, pünkösdi túrákat is.

Tevékenységük igen sokrétű, a szabadidő jókedvű eltöltésén túl a kerékpáros közlekedés oktatásáig, az erőt próbáló túráktól a Zöld Kőbánya családi napig minden korosztály talál kedvére való programot náluk.

Az Egyesület tagjai között nagy számban Kőbányán élők találhatók. De nyitottságuk, elfogadó, befogadó attitűdjük révén más kerületből, illetve az ország több részéből is csatlakoztak hozzájuk, akik az Egyesület tevékenysége révén megláthatják, megismerhetik Kőbányát, annak különlegességeit, szépségeit. Megtapasztalhatják, hogy itt a közösség kiemelkedő erővel bír, az egymásra figyelés, a másik tanítása, segítése fontos és követendő cselekedet. És ha ez a sporton, a kerékpározáson, túrázáson keresztül valósul meg, az csak emeli a cselekedet fontosságát, fényét.

Az Egyesület aktív részese az önkormányzati programoknak, rendezvényeknek. Kérésre azonnal reagálnak, tudásuk legjavával segítik a programok megvalósulását.

A Kőbányai Bringás Egyesület részére Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete – a Kőbánya kerékpár-sportjának fellendítése, folyamatos jobbítása érdekében végzett kiváló közösségi munkája elismeréseként – 141/2023. (IV. 20.) határozatával Kőbánya Kiváló Civil Szervezete elismerést adományozott.