NAV sajtóközlemény, folyamatosan frissülő aktualitások
Nem igaz a 444.hu ma reggeli cikke, amely tényként állította, hogy őrizetbe vették a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) kommandójának parancsnokát és helyettesét. A cikk félrevezeti az olvasókat, sérti az érintettek személyhez fűződő jogait és a NAV-ot, mint hivatalt is, amely a költségvetési bevételek több mint 90 százalékát biztosítja.
Már a cikk címe és leadje sem igaz, ugyanis tudomásunk szerint a cikkben szereplő személy nincs őrizetben, és a NAV-os jogviszonya már korábban megszűnt. Mint ahogy az sem igaz, hogy a helyettese őrizetben van, Ő ugyanis jelenleg is aktív tagja a Merkur Bevetési Egységnek. A Merkur a személyi változás ellenére ugyanolyan hatékonyan akadályozza meg a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmények elkövetését, mint eddig, és ugyanolyan határozottan lép fel a tetten ért vagy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek elfogásakor.
A cikk harmadik állítása sem felel meg a valóságnak, ugyanis nem a bűnügyi elnökhelyettes jogköre az egység vezetőjének a kinevezése.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra. Az érintetteknek 15 napjuk van kitölteni a gyors és egyszerű online adategyeztetési kérdőívet, és javítani a feltárt hibákat, így elkerülhetik a 300 ezer forintos bírságot és a későbbi revíziót.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025 februárjában teljesen új, a nemzetközi színtéren is úttörő eljárásként indította útjára az első digitális adategyeztetéseket. A piloteljárások sikere után az adategyeztetés mára a hivatal innovatív gazdaságfehérítési eszköztárának szerves részévé vált, és az adózók is kihasználják az új jogintézmény biztosította előnyöket, hiszen így elsőként ők kapnak lehetőséget a hibák javítására, elkerülve a szankciókat.
A ma induló adategyeztetésben a NAV azokat az adózókat szólítja meg, akik értékesítéseik összesített értéke alapján vélhetően nem megfelelő gyakorisággal nyújtják be áfabevallásaikat. A vállalkozásoktól érkező online számlaadatok, pénztárgépadatok, valamint az étel- és italautomaták adatainak elemzéséből, ez az adat a NAV rendelkezésére áll. Vagyis, akik a NAV által nyomon követett értékesítéseik szerint átlépték az éves áfabevallásra jogosító értékhatárt, és mégsem tértek át a negyedéves vagy havi bevallásra, most még büntetés nélkül javíthatják adataikat vagy pótolhatják kötelezettségeiket.
A cél most sem a bírságolás. Az adategyeztetés könnyen és gyorsan elvégezhető a NAV Ügyfélportálján, elmulasztása azonban súlyos következményekkel jár: aki 15 napon belül nem végzi el, az nemcsak 300 ezer forintos mulasztási bírságra, hanem egy jóval időigényesebb és megterhelőbb revízióra számíthat. De nemcsak ezért fontos, hogy minden érintett éljen a lehetőséggel, és határidőben tisztázza az adateltérést, hanem azért is, mert a NAV rendelkezésére álló pontos, jó minőségű, valós idejű adatok – a különböző adat-visszamutatási, validációs és bevalláskiajánlási szolgáltatásokon keresztül – összességében a vállalkozások életét könnyítik meg, csökkentve az adminisztrációs terheket.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrzésén fennakadt egy ital-nagykereskedő, akinek számlái nagyon nem voltak rendben. A hivatalos bizonylatok alapján például egy alkalommal több mint 22 tonna (44 ezer doboznyi) sört szállítottak egy Suzuki Swiftben.
Már több mint ötszázan letöltötték a NAV két saját fejlesztésű, ingyenes alkalmazását, a NAV ePénztárgépet és a NAV eNyugtát. A két új mobilapp a papírnyugtázó kisvállalkozások és a vásárlóik életét könnyítheti meg.
Alig néhány nappal a könnyítés hatályba lépése után egy borsodi vállalkozás már élt is a lehetőséggel, és kérvényezte a NAV-tól, hogy lekerülhessen az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók listájáról. A hivatal az ügyet soron kívül elbírálta, cég pedig – köszönhetően a gyors döntésnek és a lerótt közzétételi bírságnak – mentesülhet a listával járó súlyos szankciók alól, például újra zöld utat kaphat a költségvetési pályázatokon.
Pert nyert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy jelentős adótartozást görgető, játékautomatákat üzemeltető vállalkozással szemben. A Kúria precedensértékű ítélete korlátlanná nyilvánította a társaság tulajdonosának korlátozott tagi felelősségét, és közel 74 millió forint kártérítés fizetésére kötelezte.
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie. A mezőgazdasági őstermelők kifejezetten kedvező adózási lehetőségek közül választhatnak, például a mezőgazdasági őstermelő 1 744 800 forintot meg nem haladó bevétele adómentes. Ezzel szemben az, aki feketén, üzletszerűen, adószám nélkül árusít, súlyos szankciókra számíthat.
A NAV-Mobilban egyszerűen nyomon követhetők az egyszerűsített foglalkoztatás adatai. Az adóhivatal legújabb fejlesztése segít a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt. A NAV mobil-alkalmazásában ugyanis néhány kattintással ellenőrizhető, hogy az éves keretként meghatározott 120 napból hány nap telt el.
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, még június 30-ig kérheti az automatikus öt havi pótlékmentes részletfizetést. A határidő jogvesztő, az utána érkezett kérelmek nem teljesíthetők. A kedvezmény pár perc alatt igényelhető, legegyszerűbben a NAV-Mobil alkalmazásban.
Eddig 36 ezren éltek az automatikus pótlékmentes részletfizetés lehetőségével, ebből 30 ezren a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilalkalmazásában, a NAV-Mobilban. A hivatal mobilappjában benyújtott kérelmeket automatikusan – emberi közbeavatkozás nélkül – bírálja el a NAV, így az alkalmazásban percek alatt megjelennek az engedélyezett részletfizetés adatai. A döntést tartalmazó határozatot jellemzően még aznap kézbesíti a NAV az ügyfél tárhelyére. A NAV-Mobil – push üzenetben – figyelmeztet a részletfizetés előtti napon, hogy másnap esedékes a fizetés, amit legkönnyebben szintén az adóhivatal applikációjában lehet rendezni. A részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe, a likviditási problémával küzdő gazdálkodók fizetési könnyítést kérhetnek.
A NAV-Mobil a Google Play és App Store alkalmazásáruházakból tölthető le, és azon túl, hogy itt lehet a legegyszerűbben megfizetni a gépjárműadót, illetve ha szükséges, kérni az öthavi automatikusan járó részletfizetést, ellenőrizhető az adószámla, lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok, és sok más hasznos információ, kalkulátor, adatbázis is elérhető.
Bár az automatikus, pótlékmentes részletfizetési kérelmet a legegyszerűbb a NAV-Mobilban igényelni, de be lehet nyújtani elektronikusan vagy papíralapon is. Elektronikusan a FAM01 űrlapon vagy az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás használatával az AUTRESZ űrlapon lehet beküldeni. A papíralapú kérelmet levélben, vagy formanyomtatványon is el lehet juttatni a NAV-hoz.
A gépjárműadó átutalással is befizethető a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Ilyenkor az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni a közlemény rovatban, nem a rendszámot!
A kérelem benyújtható még az AUTRESZ-nyomtatványon is, ennek részletei a 30.2. számú információs füzetben olvashatók.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága
Ismét egy vezető dohányipari szereplővel működik együtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a dohánytermékek illegális behozatalának és kereskedelmének még hatékonyabb visszaszorítása érdekében. A BAT Hungary a korábbi dróntechnológiai támogatását kiegészítőkkel bővítette, illetve új fordítógépeket vehettek át a NAV bűnügyi és rendészeti szakterületének munkatársai a vállalat képviselőitől.