Elfogadták Kőbánya költségvetését

A közbiztonság, a gyerekek és a rászorulók állnak a középpontban

A kőbányai képviselő-testület február 18-án elfogadta a kerület 2016-os költségvetését. A bevételek összességében 522 millió forinttal nőttek 2015-höz képest, a többletet pedig elsősorban a közbiztonság javítására, a gyermekes családok támogatásának növelésére, valamint a rászorulók megsegítésére fordítja az önkormányzat.

Kőbánya 2016-ban az előző évhez képest 522 millió forinttal több költségvetési bevételből gazdálkodhat. A kerület vezetése ezúttal is a gazdasági stabilitást szem előtt tartva tervezte meg a kiadásokat. Az önkormányzat három prioritást határozott meg kiemelt célként a költségvetés tervezésekor: a közterületek biztonságának növelését, a gyermekek és a gyermekes családok támogatását, valamint az átmenetileg vagy tartósan segítségre szorulók helyzetének javítását.

A közbiztonság javítását szolgálja, hogy az Önkormányzat a Kőbányai Közterület-felügyelet létszámát 40 fővel kívánja növelni, a társasházakba, illetve az önkormányzati tulajdonú lakóházakba pedig 6,5 millió forint értékben biztosít biztonsági kamerákat – ez utóbbival összefüggésben nő a rendőrség támogatása is. Emellett megemelkedett a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat támogatása is, valamint állatvédelmi járőrszolgálatot is indított a kerület.

A gyermekek jobb ellátása érdekében 121 millió forinttal több jut a bölcsődei és óvodai dolgozók (pedagógusok, nevelők, pszichológusok, gyógypedagógusok, stb.) életpálya-modelljének finanszírozására. Ezentúl az önkormányzat biztosítja majd a szülők helyett a bölcsődék, óvodák és iskolák tisztasági felszereléséhez szükséges hozzájárulást, 25,5 millió forintért, az általános és a középiskolás gyerekek után pedig 5-5 ezer forintos tanévkezdési támogatást nyújt a kerület, összesen 32 millió forint értékben. Bővül a családi napközi szolgáltatás, és a szünidőben is biztosított lesz az ingyenes gyermekétkeztetés a rászorulók családoknak. Születési támogatásra 3 millió forintot különített el Kőbánya. A méhnyakrákot megelőző oltás mellett már az agyhártyagyulladás elleni védőoltást is támogatott módon biztosítja az önkormányzat a gyerekeknek.

Kőbánya a lehetőségeihez mérten gondoskodik a rászorulókról. Idén 300 millió forinttal többet költ az önkormányzati lakásállomány fenntartására. Ápolási támogatásra 10 millió, gyógyászati segédeszköz beszerzésre 9 millió, karácsonyi élelmiszer-csomagra 16 millió forintot különített el az önkormányzat. Köztemetésre 25 millió, a települési támogatásokra 182 millió forint jut idén.

Mindemellett 1 616 millió forint értékű beruházásra és 2 887 millió forint értékű felújításra is sor kerül: befejeződik az Újhegyi sétány megújítása, felújítják a Vaspálya utcai óvodát és bölcsődét, a Kerepesi úton új háziorvosi rendelő épül, az Állomás utcában pedig új ügyfélszolgálati irodát alakít ki az önkormányzat. A Szent László Általános Iskolában és a Kiskakas óvodában korszerűsítik a fűtést, 87 millió forintból megújulnak a járdák az utcákon és a parkokban, míg az utak felújítására 217 millió forintot költ idén Kőbánya. A játszótereket és zöldfelületeket 68 millió forintból újítják fel, és folytatódik a fogászati kezelőegységek cseréje is.

A Kőbányai Önkormányzat ingatlanvásárlással is tovább gyarapítja vagyonát egy Dorogi utcai, valamint egy Gergely utcai ingatlan vásárlásával, az utóbbi a Közterület-felügyelet tevékenységét szolgálja majd. A Szent László Gimnáziumban az MLSZ pályaépítési programhoz 9,7 millió forint összeget biztosít Kőbánya, és további jelentős összeggel folytatja a meglévő pályák karbantartását is. Az Önkormányzat parkolóhelyeket alakít ki a Somfa közben, a Havas Ignác utca 1-3. szám alatt, valamint a Vásárló utcában 36,5 millió forint értékben. Kutyafuttatók kialakítására 20 millió forintot, kerületszépítésre további 8 millió forintot, a Füzér utcai helytörténeti gyűjtemény felújítására 153 millió forintot, lakásfelújításra 164 millió forintot különített el az önkormányzat.