Rendkívüli tehetségek a Cseh Tamás napon

     

Amatőr verseny vagy profi előadások sorozata? Sokszor nehéz volt eldönteni a szombati Cseh Tamás Napon. A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Nonprofit Kft. szervezésében idén negyedik alkalommal gyűltek össze művészek, művészpalánták, hogy saját értelmezésükben adják vissza az énekes-zenész üzenetét.



Immár negyedik éve hirdette meg Kőbánya a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás emlékére a nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók versenyét. Idén is több száz pályázó készített dalokat, fotókat, festményeket, melyeket a zeneszerző, énekes, dalszövegíró ihletett. Aki hallgatta a zenéket, nézte színpadi produkciókat, vagy elidőzött kicsit az otthoni műhelyekben teremtett alkotásokon, nem győzött csodálkozni a magas színvonalon. Kőbányán számtalan igazi tehetség kapott szárnyakat Cseh Tamás ihletésében. Az illusztris zsűri, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, Bérczes László rendező,irodalomtörténész, író, dramaturg, vagy Kátai Zoltán énekmondó is sokszor nehéz helyzetben volt.

 

A versenyt záró gálaestet Radványi Gábor alpolgármester nyitotta meg, aki stílszerűen egy Irénhez (Cseh Tamás életének, művészetének meghatározó alakja) írott levélbe keretezte üzenetét, amelyben bemutatta nemcsak a művész pályájának főbb állomásait, elismeréseit, de művészetének máig érezhető, felismerhető hatásait. A megindító beszéd után díjakat osztottak, Radványi Gábor szavaival élve azoknak, akik ünneppé varázsolták ezt a napot. A program befejezéseként Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című művének feldolgozását mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves színészhallgatóival.

 

 A Cseh Tamás Nap Kőbányán 2016

 

Tánc kategória

 

I. helyezett Scharek Nóra, Szabó Barbara: Egyik részem

II. helyezett Balázs Péter és Bertha Adrienn: Csönded vagyok

III. helyezett Boros Bálint, Szeles Ildikó, Raczkó Tamás: Anna

 

Képzőművészeti kategória

I. helyezett Arató Eszter

II. helyezett Gábor Béla

III. helyezett Burcsányi Endre

 

Dalkategória

I. helyezett Akusztik Art együttes

II. helyezett  Széligérő Trió

megosztott harmadik hely Lenke Karola és Németh Viktor

 


2016. január 27., szerda 15:29





Vissza