Díjátadás sztárparádéval

Fergeteges hangulatú koncerttel ünnepelte friss Budapest-márka díját a Kőbányai Zenei Stúdió a szintén Budapest-márka elismerésben részesült Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében a múlt hét végén. Az ünnepi előadáson fellépett többek között Hobo (Földes László), Takács Nikolas és Póka Egon is. 

A Budapest-márka díjat, vagyis a Fővárosi Önkormányzat elismerő oklevelét dr. György István főpolgármester-helyettes Kovács Róbert polgármesterrel közösen adta át Joós Tamásnak, a művelődési központ igazgatójának, valamint a méltán híres zeneiskolát vezető Póka Egonnak és dr. Gyimesi Lászlónak, az iskolát fenntartó Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete főtitkárának.

Dr. György István köszöntőjében a Kőrösiben zajló változatos kulturális életet, illetve a Kőbányai Zenei Stúdió nemzetközi szinten is elismert munkáját méltatta. Ezt követően maga is gitárt ragadott és a Póka Egon Experience-szel két dalt adott elő, majd átadta a színpadot Hobonak. A koncert végén az iskola büszkeségei, Veres Mónika és Takács Nikolas kápráztatták el a közönséget, utánuk pedig az Eurovíziós magyar dalválogatóból is ismert Honeybeast énekese, Tarján Zsófia adta elő legújabb slágerét.

A mostani elismeréssel kapcsolatban dr. György István elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavaly novemberben alapított Budapest-márka néven új elismerési formát, amely azon személyeknek, szervezeteknek adományozható, akiknek, vagy amelyeknek kimagasló színvonalú tevékenysége a fővároshoz köthető, és ezzel hozzájárulnak a főváros jó hírnevének emeléséhez. 

(Kőbányán eddig összesen hat szervezetet kapta meg a Fővárosi Közgyűlés kitüntetését: az Egis Gyógyszergyár, a Kőbányai Zenei Stúdió, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, a Kőbánya Sport Club, a Mikropakk Kft és a Kroó György Zeneiskola.)