Búcsúzunk

„felköltöztek a szavak
a mennybe
csönd van                                                  
csak az úr léptei
kongnak az űrben” (Kányádi Sándor)                                                                         



A telefonban a döbbenet szavai után mély, kérdőjelekkel teli csend. Hátha nem igaz, nem is történt meg. Majd az eszmélés, a súlyos szavak üresen konganak, Tóth Balázs tragikus hirtelenséggel meghalt. Megállt a szíve, s vele együtt az idő, csak a hirtelen csend után támadt gondolatok surrognak a telefonkagylóban. 43 éves volt, közgazdász, háromgyermekes édesapa, a Lehet Más a Politika kőbányai önkormányzati képviselője. Egy évtizeden át volt a Kőbányai Önkormányzat tagja, a tavaly novemberi önkormányzati választások után harmadik ciklusát kezdte meg listás képviselőként. Elkötelezett lokálpatrióta volt, következetesen kiállt a hátrányos helyzetű, sérült, megváltozott munkaképességű emberekért, hitte, hogy lehet jobbítani a sorsukon. Szívvel, lélekkel kőbányai volt. Komolyan gondolta, hogy „lehet más a politika”, megfelelő érvekkel, az együttgondolkodással és együttműködéssel meg lehet a dolgokat javítani.

15 éve fiatal házasként költözött Kőbányára, feleségével Óhegyen alapított családot. A közügyek mindig is érdekelték, de gyermekei születése után érezte úgy, hogy neki is részt kell vennie benne azért, hogy ők már egy jobb világban nőjenek fel. „A jólét helyett a jól lét elérése legyen a cél.” – vallotta közéleti tevékenységéről. Hitt a kemény munkában, a konstruktív, kompromisszumkész politizálásban. Közéleti tevékenysége során a kerület érdekeit tartotta szem előtt, a költségvetési bizottság elnökeként és a gazdasági bizottság tagjaként is kiemelt figyelmet fordított Kőbánya fejlődésére, a zaj- és környezetszennyezés csökkentésére.

A Kőbányai Önkormányzat Tóth Balázst saját halottjának tekinti.

gyász-tóth