Sikerrel zárult a „Legyen TERED” mintaprogram Kőbányán

Helyi lakók és fiatalok bevonásával újult meg a bűnmegelőzést építészeti eszközökkel segítő tér 

Példaértékű összefogással valósult meg a „Legyen TERED” mintaprojekt Kőbányán, a Kolozsvári és az Ónodi utca sarkán lévő Sajó Sándor téren. A Kőbányai Önkormányzat és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésével, valamint számos szervezet közreműködésével létrejött beruházás célja egy olyan közösségi tér létrehozása volt, ahol az építészeti eszközök is a bűnmegelőzést segítik. A terület megújításában a helyi lakók és a Szent László Gimnázium diákjai is aktívan részt vettek. „Az önkormányzat örömmel fogadta a széles összefogással létrejött kezdeményezést, amely hozzájárul kerületünk megújításához, a lakók biztonságérzetének javításához. Ahogy a Liget tér, most a Sajó Sándor tér is egy újabb színes, zöld és biztonságos színfoltja Kőbányának, a mintaprogram tapasztalatai pedig jól hasznosíthatók jövőbeni városfejlesztési elképzeléseinknél.” – mondta a tér ünnepélyes átadása kapcsán D. Kovács Róbert Antal polgármester. 



A bűnmegelőzési projektre a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány pályázott az Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz, és 8 millió forintot nyert el, melyhez a Kőbányai Önkormányzat további 8 millió forintot tett hozzá. A mintaprogram gyakorlati megvalósítása több hónapos előkészítő munka után áprilisban kezdődött meg a Sajó Sándor téren. A Kolozsvári és az Ónodi utca találkozásánál lévő 1500 négyzetméter területű kis park ideális helyszín volt az elképzelés megvalósítására – a sűrűn lakott területen ugyanis kevés volt az olyan zöld tér, amely az ott élők, dolgozók számára közösségi teret jelenthet. A látványtervek kidolgozásában a közeli Szent László Gimnázium diákjai és a helyi, környékbeli lakók is részt vettek. A közös gondolkodás révén olyan zárható, térfigyelő kamerákkal védett park jött létre, ahol az ott élők, tanulók, dolgozók minőségi környezetben tölthetik el szabadidejüket. 

„Az önkormányzat örömmel fogadta a széles összefogással létrejött kezdeményezést, amely hozzájárul kerületünk megújításához, a lakók biztonságérzetének javításához. Ahogy a Liget tér, úgy a Sajó Sándor tér is egy újabb zöld és biztonságos színfoltja Kőbányának, a mintaprogram tapasztalatai pedig jól hasznosíthatók jövőbeni városfejlesztési elképzeléseinknél. A közbiztonság javítása érdekében az önkormányzat eddig is számos erőfeszítést tett, ezt szolgálja a kamerarendszerek telepítése, a közterület-felügyelet fejlesztése, de a rendőrökkel való együttműködés is.”– mondta D. Kovács Róbert Antal polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a létrejött parkot a környékben lakók és a diákok is a sajátjuknak érezhetik, hiszen annak kialakításában cselekvő, aktív résztvevők voltak.

Az országosan szinten is példaértékű elképzelést a Kőbányai Önkormányzat, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a  Szent László Gimnázium, a BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysága, a KŐKERT Kőbányai Kerületgondnoksági és Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Kft., a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. valamint a Market Építő Zrt. is támogatta. A kivitelezésben pedig jóvátételi munka keretében a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai is részt vettek. 



Kapcsolódó dokumentumok:

sajtóközlemény