Hírek a kerületből

A Kőbányai Önkormányzat évek óta megkülönböztetett figyelmet fordít a kerület értékeinek megőrzésére és megismertetésére, annak érdekében, hogy Kőbánya a régi kőbányaiak és az újonnan beköltözők számára egyaránt élhető, vonzó városrész legyen.

A Kőbányai Önkormányzat az idei évben a Föld Napjához kapcsolódóan évelő és egynyári virágzó növények  ültetését tervezi kerületünk olyan pontjain, ahol lakóközösségek az ültetésben aktívan részt tudnak venni, és vállalják a virágok utógondozását.

Korszerű, vízáteresztő gumiburkolattal ellátott multifunkciós sportpályát épít a Kőbányai Önkormányzat az elhasználódott és a tavalyi viharban kidőlt fák által megrongálódott Lavotta dühöngő helyére. A Harmat utca 166-168. szám között elhelyezkedő pálya környékén megújul a járda és a kerítés is. A fejlesztés március 27-én kezdődött meg és a tervek szerint a nyári szünetre fejeződik be.

Önkormányzatunk a húsvét ünnepére és a tavaszi szünidő idejére, 2024. március 29-től nyuszikereső játékot hirdet!

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet a lakóközösségek lakóépületek fejlesztését célzó beruházásainak támogatására a kerületi társasházak és lakásszövetkezetek részére, lakóépületek műszaki fejlesztésének, felújításának, állagmegóvásának, energiahatékonysága és megújulóenergia-felhasználása növelésének, illetve városképi megjelenése javításának érdekében.

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére. A pályázat célja a kőbányai lakcímmel rendelkező nyugdíjasok részére a Kőbányai Önkormányzat Balatonalmádiban (8220 Balatonalmádi, Szent István sétány 3.) lévő üdülőjében kedvezményes üdülés biztosítása.

2024. március 22-én 17.00 órakor, a Víz Világnapján várunk mindenkit szeretettel az újhegyi Mély-tóhoz, ahol nincs más teendőnk, mint megfogni egymás kezét, ezzel egy láncot alkotva, körbeölelni a Mély-tavat. Csatlakozz TE is, és mutassuk meg közösen, hogy annyira szeretjük kerületünket, hogy legszebb szimbólumát át is öleljük!

A Kőbányai Önkormányzat ingyenesen biztosítja kutyák, macskák, igény esetén nyulak ivartalanítását.