Búcsúzunk

Elhunyt Dr. Csicsay Claudius Iván az MSZP egykori országgyűlési képviselője, több cikluson át önkormányzati képviselője, Kőbánya egykori alpolgármestere, orvos, dandártábornok.

Budapesten született 1947. december 3-án. Az általános iskolát és gimnáziumot az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban végezte, majd felvették a Budapesti Orvostudományi Egyetemre. 1972-ben szerezte általános orvosi diplomáját, majd 1976-ban szakvizsgázott egészségügyi szervezés, társadalom-orvostanból.

Az egyetem elvégzése után a BM Határőrségnél dolgozott hivatásos tisztként, először határőrkerület vezető-orvosként (Kiskunhalas), majd az Országos Parancsnokság Egészségügyi Osztályán főorvosként. Később a BM kórház Alkalmassági Osztályán volt főorvos, majd 1981-ben átkerült a BV. Országos Parancsnokság Egészségügyi Osztályára.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet főigazgató főorvosává 1982. augusztus 1-jén nevezték ki. Beosztásában megszervezte és igazi kórházzá alakította az intézetet, melynek 17 évig volt főigazgatója. 

1994 óta több ciklusban egyéni körzetben önkormányzati képviselő, a kőbányai szocialista frakció vezetője és Budapest Főváros X. Kerületének alpolgármestere volt.

2002-ben választották meg Budapest 14. számú választókerületének, Kőbányának az országgyűlési képviselőjévé. A 2002-2006. közötti ciklusban az Egészségügyi, illetve a Honvédelmi Bizottság tagjaként dolgozott a Parlamentben.  2006-ban is és 2010-ben pedig ismét önkormányzati képviselő választották Kőbányán.

Előterjesztései, hozzászólásai szakmailag megalapozottak, de közérthetőek voltak a laikusok számára is. Felkészültségét és stílusát mindig tisztelték, humorát kedvelték párttársai, szövetségesei, de még az ellenfelei által is elismerést vívott ki sokszor.

Több éves közéleti, politikai pályafutása mellett számos civil szervezet, egyesület, közösség támogatója, illetve tagja volt a Kőbányai Kulturális Oktatási Közalapítványnak és elnöke a Kőbányáért Megértés és Segítség magánalapítvány kuratóriumának.

Számos kitüntetésben, elismerésben részesült. Nyugdíjazásakor a büntetés-végrehajtás szervezetében adományozható elismerést a Tauffer Emil díjat is magáénak tudhatta.

Egyik alkalommal így írt: „A legnagyobb elismerés ezek közül, hogy a Köztársasági Elnök úr 1997-ben dandártábornokká nevezett ki.”

Dr. Csicsay Claudius Ivánt a Kőbányai Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Dr. Csicsay Claudius Ivánt gyászjelentés