Olimpiára készülő tőröző, világbajnok kerekesszékes vívókat nevelő szakosztály és fiatal birkózótehetség az Év sportolója Kőbányán 2020-ban

Pásztor Flóra, a Törekvés Sportegyesület tőrözője, a Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívó Szakosztálya, valamint Elekes Enikő, a Kőbánya Sport Club birkózója vehette át a Kőbánya Sportolója 2020. elismerést Kőbányán. A járványhelyzetre tekintettel a kerület vezetése D. Kovács Róbert Antal polgármester rövid köszöntője után szűk körben adta át az emlékplaketteket és okleveleket a Polgármesteri Hivatal átriumában.

A 22 éves, a Testnevelő Egyetem szakedző szakán tanuló Pásztor Flóra 6 éves kora óta vív a Törekvés SE tőr szakágában. Beliczay Sándor mesteredző tanítványaként vált többszörös Magyar Bajnokká, 2013 óta a magyar válogatott tagja, érmegyűjteményében EB arany-, ezüst- és bronzérmek, valamint Junior VB bronzérem sorakozik. 2014-ben már Ifjúsági Olimpián vehetett részt, 2017-ben megszerezte első Felnőtt Egyéni Magyar Bajnok címét, majd 2020. februárjában eddigi pályafutása legnagyobb sikerét elérve bravúros módon vívta ki az olimpiai kvalifikációt a Tokiói Olimpiára a magyar női tőrcsapattal. „Nem ismer lehetetlent, számára nincs elvesztett mérkőzés az utolsó tus beadásáig.” – így jellemzik ismerői Flórát, akinek elkötelezettsége, szorgalma és kitartása úgy a vívást kezdő gyermekek mind a fiatal versenyzők számára is példaértékű lehet.

A 2020-ban 120. születésnapját ünneplő Törekvés SE Kőbánya egyik legrégebbi és legmeghatározóbb egyesülete, Vívó- és Kerekesszékes Vívószakosztálya 1999-ben jött létre. A Kerekesszékes vívó szakosztály megszámlálhatatlan Világkupa verseny és EB győzelmével a szakosztály legeredményesebb része. Versenyzőik és edzőik pedagógiai és sportérzékenyítő tevékenysége példaértékű, életükkel, eredményeikkel és kiállásukkal bizonyítják nap mint nap, hogy a sport minden korosztálynak, minden nemnek és az egészségi állapottól függetlenül mindenkinek ajánlott. Hajmási Éva és Osváth Richárd is a szakosztály keretében, Kőbányán kezdte paravívó karrierjét, versenyről versenyre vitték a kerület jó hírét és bizonyították, hogy a Kocsis Sándor Sportközpontban az ország egyik legeredményesebb paralimpiai műhelye működik.

A 17 éves Elekes Enikő három éve igazolt a Kőbánya Sport Club birkózó szakosztályába, jelenleg a korosztályos válogatott és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tagja. Fiatal kora ellenére kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményekkel büszkélkedhet. Az Országos Bajnokságot minden korosztályban megnyerte, ahogy az országos Diákolimpiát is. A dobogó legmagasabb fokára állhatott fel a lengyelországis serdülő birkózó Európa Bajnokságon, 2019-ben a Szumó Európa Bajnokságon sem talált legyőzőre, tavaly szeptemberben pedig úgy nyerte meg az Országos Bajnokságot, hogy ellenfelei még akciópontot sem tudtak szerezni ellene.

A Kőbánya Sportolója elismerést hagyományteremtő céllal 2014-ben hozta létre a Kőbányai Önkormányzat D. Kovács Róbert Antal polgármester kezdeményezésére. A díjat évente ítélik oda olyan kőbányai egyesületben sportoló személyeknek, csapatoknak, illetve kőbányai lakóhellyel rendelkező sportolóknak, akik kiemelkedő teljesítményről, sportszerű magatartásról, közösségi felelősségvállalásról és példamutatásról tettek tanúbizonyságot.