Hanczné Szmilkó Katalin

Kőbányáért Díj

Született: 1958. március 1-jén Budapesten. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte, majd a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola matematika-kémia szakán, majd 1996-ban az ELTE-n számítástechnika szakon diplomázott, ezt követően közoktatás vezető szakvizsgát tett. 1981 óta tanít a Kőbányai Kada Mihály Általános Iskolában. 1995-ben nevezték ki igazgatónak, így már négy ciklus óta igazgatja az iskolát. Munkája eredményeként a csökkenő létszámú iskolából mára egy magas osztálylétszámú, a szülők és gyermekek körében nagy népszerűségnek örvendő intézmény  vált. Demokratikus, segítő vezetési stílusának köszönhetően stabil, összeszokott, összetartó munkatársi közösség alakult ki. Igazgatói tevékenysége során mind a szülőkkel, mind a fenntartóval, mind a többi általános iskolával kiváló kapcsolatot alakított ki, tartott és tart fent. Fáradhatatlanul keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel elősegítheti az iskola további fejlődését. Személyisége a záloga annak, hogy mind munkatársai, mind a szülők és a gyerekek bizalommal fordulnak hozzá. Munkáját pontosan, lelkiismeretesen, nagy odafigyeléssel végzi. Szakmai továbbképzések rendszeres résztvevője. Lelkiismeretes, nagy munkabírású igazgató-pedagógus.

Hanczné Szmilkó Katalin részére a kerületi oktatásban betöltött meghatározó tevékenysége, példamutató életútja elismeréseként Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 251/2014. (IV. 17.) KÖKT határozatával Kőbányáért Díj elismerést adományozott.