Sándor Zoltán

Kőbányáért Díj

Született: 1955. április 13-án Budapesten. 1978-ban diplomázott a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola biológia-testnevelés szakán, és ebben az évben kezdte meg a tanítást kerületünkben, a Kőbányai Széchenyi István Általános Iskolában. 1979-ben igazgatóhelyettesnek választották, 1984 óta igazgatja az intézményt.  Az eltelt évek alatt folyamatosan képezte magát, többek között közoktatás-vezető képesítést, tanügy-igazgatási szakértő végzettséget szerzett. Igazgatói tevékenysége során figyelmet fordított az iskolai helyiségek maximális kihasználására, a pedagógiai program folyamatos fejlesztésére. Pályázatokon vesz részt, ételosztást szervez a rászorulóknak, egyházi rendezvényeknek ad helyet hétvégenként. Igazgatói feladatait már a hatodik ciklusban nagy lelkesedéssel és tenni akarással végzi. Tevékenysége során figyelembe veszi a lakókörnyezetben élő családok igényeit, elvárásait. Az oktatásirányítás szempontjainak megfelelően a direkt marketing eszközeit, és személyes kapcsolatait használva sikeressé tette az iskolát. Kiváló kapcsolatot ápol munkatársaival, az iskolába járó gyermekekkel, szülőkkel, és az iskola környezetében élőkkel egyaránt. Magánéletét, egészségét nem kímélve teszi a dolgát az iskola és a gyermekek érdekeit kiemelten szem előtt tartva.

Sándor Zoltán részére a kerületi oktatásban betöltött meghatározó tevékenysége, példamutató életútja elismeréseként Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 253/2014. (IV. 17.) KÖKT határozatával Kőbányáért Díj elismerést adományozott.