Lakcím fiktíválásával kapcsolatos ügyintézés

Alkalmazott jogszabályok: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról 1992. évi LXVI. törvény és a végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet, valamint az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény

 

A Magyarország területén élő, a törvény hatálya alá tartozó polgár köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni. A lakcímbejelentéshez – jogszabályban meghatározott kivétellel – a szállásadó hozzájárulása szükséges.

 

A polgár lakóhelye annak a lakásnak a címe amelyben él, tartózkodási helye pedig annak a lakásnak a címe, ahol – lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül – 3 hónapnál hosszabb ideig tartózkodik. A bejelentett lakó-, illetve tartózkodási helynek a jogszabály szerint a valós állapotot kell tükröznie.

 

Amennyiben a bejelentett lakcím nem valós, lehetőség van a lakcím érvénytelenítésére hatósági eljárás keretében. Ez az úgynevezett "fiktíválás". Ennek célja, hogy minden állampolgár okirata (lakcímet igazoló hatósági igazolványa) a valós állapotot tükrözze és a személyiadat- és lakcímnyilvántartás is a valós adatokat tartalmazza.

A lakcímbejelentés és az értesítési cím bejelentésének ténye önmagában a lakás vagy az ingatlan használatához fűződő, valamint egyéb vagyoni jogot nem keletkeztet, és nem szüntet meg.

 

Az eljárás menete

 

A lakcímrendezési eljárás a szállásadónak minősülő polgár illetékmentes kérelmére vagy hivatalból indul. A jegyző az illetékességi területén létesített lakcímek vonatkozásában jár el.

A szállásadó kérelmező polgárnak nyilatkoznia kell, hogy a lakásába bejelentkezett személy ténylegesen nem lakik ott. Ellenkező bizonyításig a szállásadó írásbeli nyilatkozata igazolja, hogy a szállásadónak nem minősülő polgár bejelentett lakcímadata nem valós.

Önkormányzati bérlemény esetén a lakásbérleti szerződés másolatának csatolása, valamint a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. igazolása szükséges.

A kérelmezőnek célszerű a lakcímrendezési kérelem záradékán két tanú nyilatkozatával igazolnia, hogy a kijelenteni kívánt személy ténylegesen nem lakik a bejelentett lakcímén. Elfogulatlan tanúként elsősorban az adott címen, házban lakó szomszéd nyilatkozata fogadható el, aki a kérelmezővel hozzátartozói viszonyban nem áll.

 

Amennyiben a jegyző megállapítja, hogy a polgár a bejelentett lakcíméről véglegesen elköltözött, akkor a lakcímet "fiktív" jelzéssel szerepelteti mindaddig, amíg a polgár a valós lakcímet be nem jelenti.

Nem szerepeltethető "fiktív" jelzéssel a lakcím, ha a jegyző az eljárása során megállapítja, hogy az érintett – a lakás végleges elhagyásának szándéka nélkül – átmenetileg nem tartózkodik a lakásban.

Amennyiben a lakcím "fiktívvé" nyilvánítása során hozott határozat véglegessé válik, úgy a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban átvezetésre kerül az érintett személy lakcímének érvénytelenítése.

Ha a Magyarországon élő polgárnak a nyilvántartásban sem lakó-, sem tartózkodási helye nincs, adatait „lakcím nélküli”-ként kezelik.

Fontosabb címek és telefonszámok: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi út 30. Telefon: 06 1 6662 700 (önkormányzati tulajdonú bérlemény esetében)

Az ügyintéző neve és elérhetősége a Polgármesteri Hivatal/Főosztályok/Hatósági Főosztály/Igazgatási Osztály menüpont alatt található meg.

A Lakcímrendezési kérelem nyomtatvány az Ügyintézés/Nyomtatványok menüpont alatt tölthető le.