Dr. Bereczky Éva

Egészségügyi ágazati díj - Beretzky Endre-díj

Budapesten, 1938. március 14-én született. Általános és középiskolai tanulmányait követően általános orvosi diplomát kapott kézhez a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 1967-ben belgyógyászati szakvizsgát tett. A diploma átvételét követően 1971-ig a Korányi Kórházban dolgozott. Ezt követően került kerületünkbe háziorvosnak. Tevékenységét mindig magas színvonalon, a betegek, családtagok legnagyobb megelégedésére végezte. Tudása naprakész, szakmai konferenciákon, továbbképzéseken vett részt annak érdekében, hogy a legújabb, leghatékonyabb gyógymódok alkalmazásával is segítse a hozzáfordulókat. Empátiája példaértékű, a hozzáfordulókban nem csak a megoldandó problémát, a betegséget látja, hanem az embert is, és a kezelést, a gyógymód kiválasztását is ez a tényező alapozza meg.  Nemcsak orvos – pszichológus is. Mindig szakít időt arra, hogy az idős, egyedül élő betegek lelkét is ápolja. Munkatársaival – orvosokkal, asszisztensekkel, technikai dolgozókkal – kiváló kapcsolatot ápol, mely segíti mindannyiuk munkáját.

Dr. Bereczky Éva 41 éve dolgozik a kerület lakosai érdekében példaértékű szakmai tudással, emberséges, odaforduló, problémákat befogadó, megoldó magatartással, ezért számára a Képviselő-testület Beretzky Endre-díjat adományozott.