Az új forgalmi rend megtervezése során a belváros felé vezető útvonalak hálózati kialakítása miatt az Önkormányzatnak sajnálatos módon rendkívül szűk mozgástere volt a beavatkozással érintett útszakaszokon, mivel tekintettel kellett lenni arra, hogy a főbb hálózati útvonalakon a folyamatos forgalom fenntartása teljes Budapest vonatkozásában szükséges. A Budapest Közút Zrt. mint forgalomtechnikai kezelő csak az ezt figyelembe vevő beavatkozásokhoz ad hozzájárulást. A tervezés során fontos cél volt, hogy olyan megoldás születhessen, amellyel elkerülhető az, hogy az egyirányú forgalmi rendek bevezetésével a környék más útszakaszaira terelődik át a forgalom, megnehezítve a közlekedést az ott élők számára.
A fentiek okán a területről a csúcsidei nagy számú jármű más útvonalra terelésére ugyan nem nyílt lehetőségünk, de az érintett útszakaszok vonatkozásában igyekeztünk a mindenki számára leginkább biztonságos megoldást megtalálni.
A belső utcák vonatkozásában a lehetséges alternatívák megvizsgálása alapján a csúcsidőben a területen megjelenő forgalom csökkentésére a javasolt megoldás alkalmas leginkább. A forgalmi rend változást a mellékelt térkép mutatja be.
A változtatások bevezetését követően a területen nyomon követjük a forgalmi terhelés alakulását annak érdekében, hogy a szükséges további beavatkozásokra a környék lakóinak nyugalma érdekében mielőbb sor kerülhessen. A Gyárdűlő egészének forgalomcsökkentése érdekében az Önkormányzat további beavatkozások lehetőségét is vizsgálja
A fentiek kapcsán felmerülő, segítő szándékú észrevételeket a hivatal@kobanya.hu e-mail címen fogadjuk.