Zsákolhatnak a kőbányai kosarasok
Kapcsolódó dokumentumok:

Átadták a Darázsfészek Kosárlabda Csarnokot

Testnevelés órákra, országos versenyekre és a Zsíros Tibor Kosárlabda Nemzeti Akkreditált Akadémia utánpótlás-nevelési tevékenységére is lehetőséget nyújt a Kőbányán átadott új kosárlabdacsarnok. A Harmat Általános Iskola területén lévő sportlétesítményt a Kőbányai Önkormányzat az akadémiát működtető Kőbányai Diákok Sportegyesületével együttműködve építette meg. „Kőbánya mára a fővárosi kosárlabda egyik fellegvára lett, amelyben nagy szerepe van az országos hírnevet szerzett Kőbányai Darazsaknak. Büszke vagyok rá, hogy példaértékű kihasználtságú, a kerületi diákok, felnőttek és profi sportolók igényeit is kielégítő sportcsarnokot adhatok át. A sportnak minden korosztályban kiemelt szerepe van az egészség megőrzésében, a Kőbányai Önkormányzat pedig fontos feladatának tartja, hogy ehhez megfelelő feltételeket biztosítson.” -  mondta az átadás után D. Kovács Róbert Antal polgármester. A kosárlabdacsarnok 645 millió forintból épült meg, amelyből 447 millió forint TAO támogatás, 198 millió forint pedig önkormányzati vissza nem térítendő támogatás volt. 

Kőbánya második kosárlabdacsarnokának, a Darázsfészek Kosárlabdacsarnoknak az építése a Harmat Általános Iskola területén 2017 novemberében indult. Az iskolának szüksége volt tornateremre, a nemzeti rangra emelt Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia pedig kinőtte a 2014-ben felavatott csarnokát a Kada Mihály Általános Iskolában. A 600 négyzetméteres új csarnokban a fő kosárlabdapálya mellett két kis pálya, négy öltöző fürdőkkel, kondicionáló helyiség és szertár, edzői öltöző, akadálymentesített mosdó és közösségi helyiség kapott helyet. Utóbbi arra is alkalmas, hogy a gyerekek, fiatalok ott tanuljanak, leckét írjanak. 

 

Az akadálymentes sportlétesítmény – ahogy a Kada Mihály Általános Iskolai is - hétköznap délelőttönként tornateremként az iskolai oktatást szolgálja, hétköznap délután és hétvégenként pedig a Kőbányai Darazsak kosárlabdázói használják edzésekre, versenyek lebonyolítására. 

 

Kőbánya mára a fővárosi kosárlabda egyik fellegvára lett, amelyben nagy szerepe van az országos hírnevet szerzett Kőbányai Darazsaknak. Büszke vagyok rá, hogy példaértékű kihasználtságú, a kerületi diákok, felnőttek és profi sportolók igényeit is kielégítő sportcsarnokot adhatok át. A sportnak minden korosztályban kiemelt szerepe van az egészség megőrzésében, a Kőbányai Önkormányzat pedig fontos feladatának tartja, hogy ehhez megfelelő feltételeket biztosítson.” - mondta az átadás után D. Kovács Róbert Antal polgármester.

A kőbányai Zsíros Tibor Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémia a magyarországi utánpótlás-nevelés egyik erős bázisa. A kerületben az elmúlt években a duplájára nőtt az igazolt játékosok száma. Az Európa-bajnok mesteredző nevét viselő akadémia célja pedig olyan motivált, a játékot szerető fiatalok nevelése, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket. A most átadott, országos szintű versenyek lebonyolítására is alkalmas Darázsfészek Kosárlabdacsarnok ezen tervek megvalósítását is segíti. Az akadémia fő bázisa Kőbánya, működése azonban nemcsak kelet- és dél-Budapestre korlátozódik, hanem bekapcsolja az agglomerációt is. 

A kosárlabda meghatározó lesz a Harmat Általános Iskola életében is – az új csarnok ugyanis lehetőséget nyújt az intézménynek arra, hogy a sportágat már az 1-4 osztályokban is oktassák a testnevelés órákon, így a felső tagozatba lépő gyerekeknek már labdás előképzettségük lesz.