Kiváló tanulók díjazása

A fővárosi kerületek közül Kőbánya azzal is kitűnik, hogy a kerületért sokat dolgozó felnőttek mellett a legjobban teljesítő gyerekeket is jutalmazzák. A közelmúltban - e szép hagyományt folytatva – a tanévet lezárva elismeréseket adtak át a KÖSZI-ben.

A Kőbányai Önkormányzat – a nyári napközis tábor, valamint a gyerekek nyaralásának támogatása mellett fontosnak tartja, hogy az iskolások folyamatosan kapjanak visszaigazolást teljesítményükről. Ennek egyik legjobb példája az a mindig a tanév végén rendezett ünnepélyes díjátadó, amelyen most Radványi Gábor köszöntötte a legjobbakat – kitartást és remek nyarat kívánva a gyerekeknek és feltöltődést, illetve eredményes munkájuk folytatását a tanároknak.

Az idei tané végén a következő tanulók (vagy erdei iskola miatt a szüleik) vehették át a Kőbányai Önkormányzat elismerését:

Bem József Általános Iskola: Rozgonyi Csongor (6. osztályos), Győri Csaba (8. o.)

Éltes Mátyás Általános Iskola és Diákotthon: Márton Karolina (4. o.), Lehoczky Márk (7. o.)

Fekete István Általános Iskola:  Szetei Petra (5. o.), Nagy Zsombor (6. o.), Laczkovics Benjámin (8. o.)

Harmat Általános Iskola: Pénzes Barnabás (8. o.), Onhausz Cintia (7. o.), Orbán Mihály (7. o.), Besenyi Dávid (7. o.), Kada Mihály Általános Iskola: Papp Szilárd (8. o.), Takács Boglárka (8. o.), Bondár Mihály (8. o.)

Keresztury Dezső Általános Iskola: Nagy Sarolta (5. o.), Takács Bálint (5. o.), Garzó Tamás (8. o.), Szmutku Bernadett (7. o.), Yokota Adan (4. o.), Frankó Gergő (4. o.), Kása Eszter (4. o.),

Kertvárosi Általános Iskola: Vas Edina (8. o.), Zsichla Levente (8. o.)

Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szolgáltató Központ: Szörényi Dániel (3. o.), Mogyoródi Balázs (6. o.),

Kroó György Zene-és Képzőművészeti Iskola Kőbányai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény: Háromszéki Ágota Anna (6. o.), Rátkay Áron (4. o.), Bucella Lilla (5. o.), Böcker Júlia (4. o.), Ley Fanni (2. o.)

Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola: Barna Bianka (8. o.), Tajti Nikoletta (7. o.)

Szent László Általános Iskola: Deák Árpád (8. o.), Herr Szilvia (8. o.), Antal Jolán (7. o.), Kasztovszky Anna (7. o.), Selmeci László (7. o.), Apáthy Réka (7. o), Nguyen Phoung Thao Vy (6. o.),

Szervátiusz Jenő Általános Iskola: Kárpáti Levente (5. o.), Nguyen Viet Linh (5. o.), Tóth Regina (5. o.),

Kupcsok Péter (7. o.), Kreiter Vivien (8. o.),

Szent László Gimnázium: Baquais Dávid (12. o.), Farkas Fruzsina (13. o.)

Zrínyi Miklós Gimnázium: Slezák Marietta (9. o.), Szabó Zsófia (12. o.), Szekrényessy Tamara (12. o.)

Kiváló tanulók díjazása

Kiváló tanulók díjazása

Kiváló tanulók díjazása

A díjátadásról készült képek megtekinthetők itt