Bemutatkozik Kőbánya polgármestere
2007.12.06. 09:48
Szolnokon születtem 1960. november 24-én. Gyermekkorom óta Kőbányán élek. Példás családi háttérrel erkölcsös, támadhatatlan hivatali, köz- és magánéletet élek. A két idősebb gyermekem egyetemre, míg a legkisebb általános iskolába jár. Életem során végigjártam az önkormányzati "ranglétra" számos fokát, voltam képesítés nélküli pedagógus, napközis, majd osztálytanító, államigazgatási ismeretekre oktattam középiskolásokat. A X. kerületi Tanács Művelődési-, Ifjúsági- és Sport Osztályának osztályvezető helyettese lettem 1988-ban, majd 1992-ben irodavezetőnek neveztek ki a közoktatási és közművelődési szakterületen. Innen 2002-ben kerültem a Jegyzői Iroda élére. Folyamatosan törekedtem arra, hogy a gyakorlottság megszerzése mellett a legújabb elméleti, szakmai ismereteket is elsajátítsam. Politológiát tanultam, majd az ELTE Szociológiai Intézetében "Helyi önkormányzatok jogszociológiája, szervezet-szociológiája és szociálpszichológiája" szakon szociológusi diplomát szereztem. Köztisztviselői szakvizsgával rendelkezem. Számos szaktanfolyam mellett közigazgatási, európai uniós ismeretek, majd közigazgatási minőségirányítási ismeretek és belső auditor képzés keretében vizsgáztam. Fiatal korom óta közösségi ember vagyok. Tagja vagyok a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének. Köztisztviselőként a szakmai tevékenységem került előtérbe. Munkám elismeréseként 1999-ben "Címzetes főtanácsos" kitűntető címben részesültem. A kerületi választópolgárok bizalmából a 2006. évi helyhatósági választáson polgármesterré választottak.
Verbai Lajos Kőbánya polgármestere

|
. |