2009.09.28. 13:47
Az influenza vírusok évről-évre nagyszámú megbetegedést okoznak világszerte és jelentős többlethalálozásért felelősek, főleg az életkoruknál, krónikus alapbetegségüknél fogva kockázatnak kitett népesség körében.
Az influenza jelentőségét fokozza, hogy ezeknek a vírusoknak a szerkezetéből, változékonyságából és állatvilági elterjedtségéből következik, hogy olyan vírusaltípusok jöhetnek létre amelyek a kár világméretű járvány - pandémia - előidézésére is képesek.
Az influenza pandémia komoly közegészségügyi és gazdasági következményekkel járhat.
Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az influenza világjárványra történő felkészülés nem csak az egészségügy, hanem valamennyi egyéb ágazat és tágabb értelemben az egész társadalom részvételét igényli. Az Egészségügyi Világszervezet 2009 tavaszán felülvizsgálta és publikálta aktualizált útmutatóját az influenza világjárványra történő felkészülésről annak érdekében, hogy a különböző országok minél magasabb készültségi szintet érhessenek el, és tarthassanak fent.
Magyarországon 2009. júniusában került átdolgozásra a Nemzeti Influenza Pandémiás Terv. Ennek megfelelően az ÁNTSZ Budapest X.-XVII. Kerület Intézete is beépítette a változásokat pandémiás tervébe.
A terv elsődleges célja, hogy alapot képezzen az influenza pandémia elleni felkészüléshez.
Előre kidolgozott reagálási rendszer álljon rendelkezésre a járvány felszámolásához, a tömegesen megbetegedettek egészségügyi ellátásának biztosításához.
A tervezett intézkedések által csökkenjen a megbetegedések, a szövődményes esetek és a halálesetek száma.
Fontos cél a lakosság és az egészségügyi dolgozók pandémiával kapcsolatos tájékoztatása, a pánik megelőzése és a lakosság aktív részvétele a megelőző intézkedések végrehajtásában.
A terv kiterjed arra is, hogy biztosítható legyen a gazdaság, a közigazgatás, az ellátás zavartalan működése.
Az anyag statisztikai becslések alapján előrejelzi egy esetlegesen bekövetkező influenza pandémia során a megbetegedések várható nagyságrendjét, az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett populációkat.
A pandémia WHO szerint definiált egyes kialakulási fázisaira vonatkozóan meghatározza a védekezés, felszámolás érdekében szükséges teendőket, a kerületi intézet által végrehajtandó feladatokat; kommunikációs stratégiát.
2009. június 11-én a WHO bejelentette, hogy az új típusú influenza világjárvány kezdetét vette, és a pandémiás felkészültséget a legmagasabb, 6-os fokozatra emelte.
Magyarországon is napról napra nő a megbetegedések száma, ezért az erőforrásokat a megelőzésre és a betegek megfelelő színvonalú ellátására kell összpontosítani. A tájékozottság, az egészségtudatos magatartás jelentős eszköz a lakosság kezében. Gyakori kézmosással, a lakó- és munkahelyi környezet tisztántartásával, gyakori szellőztetéssel védekezhetünk a fertőzés ellen. Fontos, hogy köhögéskor, tüsszentéskor mindig használjunk papírzsebkendőt, és használat után dobjuk azt zárt szemétgyűjtőbe. Ha a következő tünetek közül - láz, köhögés, torokfájás, orrdugulás, orrfolyás, izomfájdalom, fejfájás, fáradtság, hidegrázás, hányinger, hányás - többet is észlelünk magunkon, mielőbb vegyük fel a kapcsolatot háziorvosunkkal! Beteg környezetében használjunk maszkot.
A fentieken kívül leghatékonyabb eszköz a védekezésben a védőoltás alkalmazása, mind a szezonális mind pedig az új típusú influenzavírus ellen.
Dr. Haintz Andrea
kerületi tisztifőorvos