Művésztanári hangverseny a zeneiskolában

Október 24-én a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola művésztanárai az iskola dísztermében adtak hangversenyt. 



A zsúfolásig megtelt teremben az intézmény igazgatónője, dr. Széll Rita köszöntötte a hallgatóságot. Köszönetet mondott a Kőbányai Önkormányzatnak, amiért kiemelten támogatja az iskolát a különböző fejlesztések megvalósításában. A koncert fővédnöke Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere volt a rendezvény házigazdája pedig Mácsai János zenetörténész, aki a felcsendülő zeneművek előtt bemutatta az adott darabot.