“Felhőgyárat” avattak Kőbányán

Megvilágított páragömbök színesítik Budapest egyik legnagyobb lakótelepének főutcáját. A 21. századi attrakció mellett a kőbányai Újhegyi sétány a múltat sem feledi, a helyiek összetartozását apró “meglepetésszobrok” erősítik. “A miénk Budapest egyik legszebb korzója.” – mondta az ünnepélyes átadón D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere. A Harmat és a Mádi utca közötti részt több, mint 300 millió forintból varázsolta újjá az önkormányzat. A tervek szerint őszre megszépül az Újhegyi sétány déli szakasza is, a munkálatok már elkezdődtek. 

Trendi lett, akárcsak az elsőként megszépült szakasz, és attól egyediségében sem marad el. Bejáratait nem Atlasz-szobrok őrzik, mint a hajdani Dreher-bérházét, hanem 21. századi strázsák. A Harmat és a Mádi utcánál „felhőgyárak” jelölik az Újhegyi sétány 2. ütemében megújított közterület határait. A két oszlop szó szerint is színt visz Budapest egyik legnagyobb lakótelepének mindennapjaiba. A „felhőgyárak” páragömböket lövellnek ki, amelyeket programozható világítás tesz láthatóvá. A generáltervező a víz megnyugtató erejével a sétány teljes rekonstrukciója során eljátszott. A Lépték-Terv Tájépítészeti Iroda szakemberei a 2016-ban átadott első szakaszt vízlépcsővel tették hangulatossá, a hamarosan kezdődő záró fázisban pedig vízjátékkal dobják fel a helyi általános iskola előterét. 

 

A tervezők azt vallják, hogy a tájépítész közösségszervező, de egyben művész is. Ez a meggyőződésük vezette őket, amikor a sétány most felavatott részét apró szobrocskákkal díszítették. A Harmat és a Mádi utca között megbújik bronzba öntött kukoricacső, demizson, pinceajtó, csille és csákány is. Az alkotások Budapest X. kerületének mezőgazdasági- és bányászmúltját elevenítik fel, erősítve a helyiek kötődését lakóhelyükhöz. 

Az Újhegyi sétány 2. ütemének alapkövét 2018 júniusában rakták le.“A sétány a helyi közösségi identitás fő ütőere, amely az elmúlt években elmeszesedett.”- mondta akkor D. Kovács Róbert Antal polgármester arra emlékeztetve, hogy a lakótelepet több, mint negyven éve kezdték építeni. A közösségteremtést környezetbarát, formatervezett padok és találkozóhely segíti. A játszóteret modernizálták, a kisgyermekes anyák kényelmét pelenkázó szolgálja. Az idősebbek és a mozgásukban korlátozottak akadálymentes járdaszakaszokon közelíthetik meg a sétány északi szakaszát. 16.500 négyzetméternyi közterület újult meg, az elültetett fáknak, cserjéknek és a kiépített automata öntözőrendszernek köszönhetően a környék zöldebb lett. Megszépült a burkolat, korszerűsítették a közvilágítást, valamint felújították az óvoda és a bölcsőde homlokzatát. A Harmat és a Mádi utca közötti rész rekonstrukciója 319 millió forintba került. A költségekből 200 milliót pályázati forrásból fedezett az Önkormányzat. Ezt a pénzt Kőbánya a TÉR_KÖZ programban nyerte, amelyet városrehabilitáció céljából írt ki a Fővárosi Önkormányzat. A fennmaradt 119 millió forintot a Kőbányai Önkormányzat saját forrásból biztosította. 

„Évek óta azon fáradozunk, hogy teljesen megújítsuk kerületünk legnagyobb lakótelepének főutcáját. A legnagyobb öröm, hogy az eddig elkészült szakaszt az itt élők szeretik, új létesítményeit szívesen használják.” - mondta a kerület polgármestere a 2. ütem ünnepélyes átadásán. 

D. Kovács Róbert Antal hozzátette, hogy hamarosan megkezdődik a záró szakasz felújítása. “Ha minden a terv szerint halad, ősszel befejezzük az “elmeszesedett ütőér” cseréjét, és teljes hosszában megújítjuk a sétányt.”- hangsúlyozta Kőbánya első embere, aki büszke arra, hogy a kőbányaiaké lesz Budapest egyik legszebb korzója.  

 

A 17 ezer lakosú Újhegyi lakótelep főutcájának teljes rekonstrukciója a 2014-ben kezdődött önkormányzati ciklus fejlesztéseinek “zászlóshajója” Kőbányán. A 2016-ban zárult 1. ütemben több, mint 700 millió forintból újult meg a sétány középső szakasza a Bányató és a Harmat utca között. A munka 2017-ben elnyerte a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület nívódíját. 2018-ban pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség által alapított, Az ország főtere elismerést vehette át érte az Önkormányzat.

A 3. ütem a sétány déli részét érinti a Bányató és a Gergely utca között. A tervek szerint szeptemberre megújul a burkolat, a növényzet, de nem marad érintetlen az óvoda és az iskola sem, amelynek névadója, Széchenyi István szobrot kap a kőbányai korzón. A záró fázis költségei várhatóan meghaladják a 660 millió forintot, amelyből 441 millió az önkormányzati önrész, a többi fővárosi támogatás. Az átgondolt és igényes kőbányai városfejlesztésből a helyiek kétszeresen profitálnak, az Újhegyi lakótelepen a panellakások átlagos négyzetméterára 80%-kal nőtt 2015 óta. 

 

 

 

 

 

 

 

„A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása II. ütem” c. projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.


Kapcsolódó dokumentumok: