Europe for Citizens Program - "Tanuljunk egymástól "- Testvérvárosi tábor

2018. július 30-a és 2018. augusztus 5-e között került megrendezésre a „Europe for Citizens” program keretében a „Tanuljunk egymástól” című Testvérvárosi tábor. A projekt 64 fiatal és 9 kísérőtanár, 3 tolmács és 2 fő szervező-lebonyolító részvételével a Körösi Nonprofit KFT és a CIKK Egyesület segítségével a testvérvárosok küldöttei számára valósult meg a Kőbányai Önkormányzat balatonlellei táborában.

Július 30-án a projekt nyitónapján a téma – az ismerkedés volt.  A szállás elfoglalása után a szervezők bemutatták a projekt célját, tevékenységeit. Ezután a fiatalok és a felnőttek is ismerkedési játékokkal kerültek közelebb egymáshoz.

A tábor keretében a delegációk bemutatták településük jellemzőit és ízelítőt adtak fejlesztési céljaikból. Elindult az eszmecsere, a települési adottságok közötti hasonlóságokról és különbségekről. A témák között szerepelt a helyi jó példák bemutatása. A bemutatók előzetes munka révén készültek el és feldolgozták az adott település jó gyakorlatait. Ezek után lehetőség nyílt kérdéseket feltenni a többi részvevőnek az adott példaértékű programok jellemzőiről.  A következő jó példákat mutatták be a települések küldöttei: Balánbánya- A Nagyhagymási futóverseny, Jaroslaw- szervezet fiatalok számára, Letovice- zenei élet, Párkány- szabadidőközpont Vinkovci- A Vinkovci nyár eseménysorozata, Budapest- Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda működése.

A helyi jó gyakorlatok feldolgozására is sor került, minden csoport egy partner csoporttal megbeszélte a jó példa jellemzőit, majd a partnerek ötleteket adtak az adott téma adoptálásához. Ezeket az ötleteket a csoport elraktározta, majd félrevonult, hogy kidolgozza a bemutatóját. Délután a bemutatókat prezentálták a fiatalok. A folytatásban a jó gyakorlatok adoptálásának lehetőségéről szóló beszámolók keretében egy csoport ppt prezentációt készített, a többiek jelenettel egybekötött előadást és tablón történő szemléltetést alkalmaztak. Nagyon színvonalas produkciók születtek és a fiatalok konstruktív javaslatokat fogalmaztak meg a problémák megoldásairól.

Minden nap kiegészítő programok színesítették a tábori életet, közösségfejlesztő játékokat játszottak, akadálypályát építettek a csoportok egymás számára korlátozott eszközökkel, illetve kitűzőket, hűtőmágneseket és kulcstartókat készítettek emléktárgyként.

Napi a strandolás mellett a sportprogramok - asztalitenisz bajnokság, röplabda bajnokság- és a táncház is nagy sikert aratott.

A fiatalok aktívan részt vettek a projektben, hozzájárulva a megfogalmazott célok eléréséhez: a résztvevők körében erősödött az állampolgári aktivitás, a problémákra érzékeny gondolkodás és azok megoldására alkalmas komplex látásmód kialakítása. Emellett a kreativitás és az idegen nyelvi kommunikáció fejlesztése is megvalósult. A táborban barátságok születtek és a fiatalok megismerték egymás kultúráját, hagyományait. A projekt hatására erősödtek a testvérvárosok közötti kapcsolatok, a következő évi tábor szervezése is megkezdődött.  

 kep 1kep