Megnyitotta az új tanévet a Kelet-Pesti Tankerületi Központ

A kőbányai és a rákosmenti iskolavezetők és pedagógusok részvételével csütörtökön került sor a Kelet-Pesti Tankerületi Központ ünnepélyes tanévnyitójára a Kőbányai Szent László Gimnázium dísztermében.

A Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) és a Klebelsberg Központban (KK), valamint a tankerületi rendszerben történt változások felidézését követően Varjuné Fekete Ildikó tankerületi igazgató az új, 2018/2019-es tanév kapcsán a többi között arra emlékeztetett, hogy az elmúlt évben számos pályázaton tudtak indulni az intézmények, de a tankerületi központ maga is nyert 72,1 millió forintot. Hozzátette: TAO-s pályázatokban is részt vesznek, illetve első ízben nyertek jelentős VEKOP-pályázaton. Az igazgató kitért a sikeres Erasmus-programra is, amelynek révén diákok juthatnak külföldre. Ugyanígy fontosak a kormány Határtalanul programja, aminek keretében tanulók sokasága jut el a határon túlra. Szintén komoly eredménnyel pályáznak az intézmények a Nemzeti Tehetség Programban – fűzte hozzá.

Varjúné Fekete Ildikó beszámolt arról is, hogy számos karbantartási munkát elvégeztek, ám tovább folytatják a lehetőségekhez alkalmazkodva. A tankerületi intézményrendszerben is történt változás, egy tagintézmény önállóvá vált.

A tankerület 27 köznevelési intézményében 12 624 tanuló kezdi meg az évet hétfőn – folytatta –, a 10. kerület 15 iskolájában 6 386 diák, a 17. kerület 10 iskolájában pedig 6 238.

Az igazgató megnyitó beszédében egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei tanévben kiemelten fontosnak tartják az infokommunikációs eszközök használatát, a pozitív pedagógia alkalmazását, azaz a gyermekeknél a pozitív tulajdonságok kiemelését. Harmadikként az élménypedagógia használatát említette, hiszen minél több élményteli lehetőséget visz be a pedagógus az órára, az a gyerekek és a kollégák számára is jobb és maradandóbb.

Dunai Mónika országgyűlési képviselő köszöntőjében az országos feladatok kapcsán kiemelte: a köznevelés strukturális átalakítása lezajlott, már csak a finomhangolások maradtak hátra, és immár „végre a szakmával lehet kizárólag foglalkozni”. Hozzátette: számítanak a pedagógusok segítségére a következő hetekben annak a munkaanyag megvitatására, amely az irányok meghatározásáról, a magyar köznevelés tartalmi megújításáról szól. Most van annak az ideje, hogy mindenki elmondhassa a véleményét – mutatott rá.

Kitért a kilencedik évfolyam előkészítési szakaszára is, amit a Nemzeti Alaptantervvel (NAT) párhuzamosan szintén társadalmi vitára bocsátanak. A szakma véleménye nélkül ilyen nagy formátumú átalakítást a pedagógia belső szakmai részében nem lehet megtenni – fogalmazott.
Dunai Mónika beszélt arról is, hogy a pedagógus szerepe és felelőssége óriási egy gyermek életében, ezért is kell a vezetőknek segíteniük a pedagógusokat a folyamatos fejlődésben. Az új tanév kapcsán úgy fogalmazott: azt kívánja, hogy az egyes felelősségi körök, szintek teljesítsék a maguk elé kitűzött célokat.

Szeptember elseje minden magyar család életében jelen van, hiszen valamilyen módon mindenki érintett az iskolakezdésben – kezdte köszöntőjét D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, aki személyes gyerekkori emlékeit is felidézte, a várakozással teli készülődést és a találkozások izgalmát a szeptemberi első napokban.

A mostani tanévkezdés nagy feladatokat hoz, aminek kapcsán egy városrész vezetőjének is kérései vannak – mondta. Olyan kompetenciára szeretném felhívni a figyelmet, amely elengedhetetlen a város működésében, ez pedig a szociális kompetenciák fejlesztése. Az egymás felé fordulás, az egymás támogatása, segítése, ami elengedhetetlen az iskolák, az osztályközösségek életében, de jelen kell lennie a város életében is, hiszen az nem tud úgy működni, ha a polgárai nem tudnak egymásra figyelni. Egymásra vagyunk utalva – fogalmazott –, s ezek a kapcsok, láncszemek ma nincsenek meghatározó módon jelen az életünkben. De fontos az is, hogy a kompetenciák között jelen legyen az értékekre való nevelés, az azokra való odafigyelés. Kőbánya évek óta hangsúlyt helyez erre, fontosnak tartja a környezeti nevelést, az épített értékek megóvását, ugyanakkor mégis látható, hogy nem erről árulkodnak játszótereink, közterületeink. Olyan polgárokat szeretnénk, akik igényesek környezetükre, odafigyelnek városukra, és tesznek is érte.

Az önkormányzat igyekszik mindent megadni, ha ilyen elvárásokat fogalmaz meg – mutatott rá. Kőbánya – noha már nem iskolafenntartó – fontosnak tartja, hogy a kerület gyermekei milyen intézményeket tudnak használni. Az elmúlt évtizedekben sok munkát végeztek el, de a megmaradó feladatok elől sem futnak el – közölte a polgármester. 2018-ban közel félmilliárd forintot fordítanak arra, hogy az iskolákban a nevelés-oktatás feltételei javuljanak. Kiemelt figyelmet kap például a Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola, amely korábban nem került fókuszba, de a Harmat utcai iskola tornatermének megépítése fontos a kerület számára, hiszen ott a mintegy 500 tanulónak jelenleg csupán egy apró tornaterem áll rendelkezésre.
Ugyancsak fontos a szakmai programok segítése – folytatta –, ilyen például a kerület által létrehozott ösztöndíjrendszer fenntartása vagy a nyári táborok támogatása.

D. Kovács Róbert emlékeztetett a kerület által működtetett oltási rendszerre is, amelyet a bevezetése óta folyamatosan bővítenek. Továbbra is fontosnak tartják a HPV-vírus elleni védőoltást, amelynél lányok esetében az átoltottság már jó szinten áll, de a fiúkat is ingyenes oltják Kőbányán, itt azonban nem elég nagy ütemben haladnak. Szintén ingyenes a fertőző agyhártyagyulladás elleni oltás, ám alig 30 százalékos az adott korosztály átoltottsága – hívta fel a figyelmet a polgármester. Aláhúzta: ingyen elérhető minden gyermek számára Kőbányán.

A kerület vezetője felidézte azt is, hogy programjaiknál számos iskolával is együttműködnek.

Riz Levente, Rákosmente polgármestere mások mellett arra emlékeztetett, hogy az oktatási rendszer évtizedek óta folyamatos változásban van, ezért az oktatás szereplőinek végre egy kis stabilitást szeretne kívánni.

A fenntartói változások kapcsán szólt arról, hogy az önkormányzatok ma már abban érdekeltek, hogy az állam sikeres legyen. Ehhez az önkormányzat igyekszik minden segítséget megadni. Rákosmente minden egyes fejlesztése, minden fejlesztéspolitikai intézkedése középpontjában a gyermek áll. A 17. kerületben mintegy 900 millió forint értékben újítanak-bővítenek óvodákat – számolt be a polgármester, hozzátéve, hogy az átadott iskolák között is volt, amelyik már jogerős építési engedéllyel rendelkezett.
Jelezte azt is, hogy az együttműködés gyakorlatai most kezdenek kialakulni, s már mintaértékű projektek is vannak.

Az intézmények sikeres működéséhez az önkormányzat minden segítséget igyekszik megadni: az épületekhez, a szakmai munkához vagy a tehetséggondozáshoz, amit szeretnének erősíteni.

Az ünnepélyes megnyitó keretében köszöntötték a tankerület újonnan kinevezett intézményvezetőit is.

Forrás: OrientPress Hírügynökség