Búcsú Fehér László önkormányzati képviselőtől

„Az ember (…) egy könyvet ír egész életében”
(Parti Nagy Lajos)

Mindenkinek van egy könyve, életkönyv, melyet sorsa történései töltenek meg tartalommal. Kinek hosszabb, kinek rövidebb, de benne van minden, születéstől halálig minden, ami róla szól, az életútja, embersége. Ő maga a könyv.

Fehér László könyvének első lapján születésének napja 1948. december 13. olvasható. Majd tanulmányai következnek: az általános iskolát követően 1969-ben a Fáy András Szakközépiskolában érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán közlekedési és gazdasági mérnökként diplomázott.

Életkönyve következő nagy fejezete a pályája, foglalkozása, munkahelyei, melyek mindvégig kapcsolódtak végzettségéhez. Dolgozott autószerelőként, tanított abban az iskolában, ahol érettségizett, valamint a Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskolában. A Volánnál belső ellenőrként, majd a Volán Oktatási Központjában osztályvezetőként tevékenykedett. Ügyvezető igazgatója volt a Transz Partner Kft.-nek, és titkárként segítette a Speditőr Club Érdekvédelmi Szervezetet.

Nagy lélegzetű, több oldalnyi közéleti, társadalmi szerepvállalása is. Pártoló tagja volt a Ferencvárosi Torna Clubnak, önkéntes rendőrként szolgálta környezetét két évig. Több mint 11 esztendőn keresztül tagja volt a Kőbányai Önkormányzat képviselő-testületének, mely idő alatt több bizottság – Pénzügyi Bizottság, Kulturális, Oktatási Bizottság, Népjóléti Bizottság – munkáját segítette, valamint a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. és a Kőbányai Média- és Kulturális Kht. felügyelő bizottságának munkájában is részt vett.

Minden fejezetet áthat az ember. Fehér László lelkiismeretes, udvarias, csendes természetű volt, konzekvensen kitartott baloldali világnézete mellett nem csak párttagságát illetően, de napi cselekedeteiben, megnyilvánulásaiban egyaránt.  Munkáját, társadalmi szerepvállalását folyamatos odafigyeléssel, rátermettséggel végezte.

Fehér László már nem ír tovább. Könyve bevégeztetett, amikor 2018. augusztus 16-án tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Életkönyve utolsó lapján ez áll:

Búcsúztatója 2018. szeptember 21-én 10 óra 45-kor az Új Köztemetőben lesz.