Sikeresek a kőbányai diák csereprogramok

Sikeresek és népszerűek a diák csereprogramok Kőbányán – mondta az Orientnek Kovács Róbert polgármester annak kapcsán, hogy csütörtökön a polgármesteri hivatalban köszöntötte a kerület görögországi testvérvárosából érkezett diákokat.

A litochorói gimnázium 15 tanulója egy hetet tölt a kőbányai Zrínyi Miklós Gimnázium vendégeként.

 

Az Orientnek Edényi László, a vendéglátó iskola igazgatója elmondta, hogy tavaly tavasszal jártak először náluk a litochorói diákok, aminek a két város közötti megállapodás volt előzménye, ennek köszönhetően jött létre a cserekapcsolat. A Zrínyi tanulói ősszel vendégeskedtek az Olümposz lábánál található 8 ezer lakosú kisvárosban, ahol nemcsak az istenek lakhelyét nézték meg, de ellátogattak a tengerhez és a Meteorákhoz is, felejthetetlen élményeket szerezve. Ebben a konkrét csereprogramban a diákok nem családoknál, hanem szállodában laknak – jegyezte meg –, de mindenkinek van egy magyar partnerdiákja, aki segíti, illetve családi programot szerveznek számukra. Az igazgató elmondta azt is, hogy az iskolának a görög kapcsolat mellett német és svéd programja is van.

Kőbánya önkormányzata két évvel ezelőtt írt alá egy testvérvárosi együttműködést Litochoro városával – idézte fel Kovács Róbert. A kerületben nagyon jelentős számú görög nemzetiség él, és ők már régen kezdeményeztek egy ilyen kapcsolatot. Ez a két év már számos programot hozott a görög település és Kőbánya között, egyrészt a középiskolások számára, de például harmadik alkalommal rendezik meg idén az úgynevezett Balkán-estet a Mély-tó partján, az Újhegyi lakótelepen. Ez egy fantasztikus programhelyszín – emelte ki a városrész vezetője –, ahol görögök, szerbek, bolgárok mutatják be kultúrájuk egy nagyon gazdag szeletét, a táncaiktól a hangszeres zenén át a gasztronómiáig. Ez is része már ennek az együttműködésnek – mutatott rá a polgármester. Kőbányán tábort is szerveznek minden évben azokkal az országokkal, nemzetiségekkel, akikkel élő kapcsolatuk van, így érkeznek diákok Lengyelországból, Erdélyből, Szlovákiából, Horvátországból, Görögországból. A táboroknak mindig van egy tematikája, és hol a zene, hol a képzőművészet, hol egyéb téma köré szerveződik.



A polgármester beszámolt arról is, hogy nagyon sikeresek a kerület iskolai csereprogramjai, nagyon szívesen vesznek részt benne a gyerekek. Egyrészt, hogy megismerjék más népek, országok, városok kultúráját, szokásait, hagyományait, de a fiatalokban mindig benne van a kíváncsiság, az ismerkedési vágy is. Ma már nagyon könnyű a kapcsolatteremtés, és az egy hét alatt kialakuló barátságok nagyon könnyen folytathatók az online felületen – emlékeztetett rá. Pár év távlatában már látható, hogyan élnek tovább ezek a kialakult együttműködések – tette hozzá.

A görög diákokat elkísérte a litochorói gimnázium egykori igazgatója is, aki már többször járt hazánkban, először még egyetemistaként. A pedagógus köszönetét fejezte ki Kovács Róbertnek és Edényi Lászlónak a meghívásért. Kiemelte, hogy a magyar fél részéről tapasztalt barátságos fogadtatást ma is szívesen idézik fel a görög diákok, ezért is volt olyan nagy az érdeklődés az ez évi út iránt, hogy csak sorolással tudták kiválasztani az utazókat. Elmondta azt is, hogy a program kapcsán a gyerekek nagyon sokat tanulnak Magyarország történetéről, kultúrájáról és hétköznapi életről. 

 

Kitért arra is, hogy a cserekapcsolat révén a diákok nagyon sok tapasztalatot szereznek arról, hogyan élnek kortársaik egy másik országban, milyen oktatásban részesülnek és milyenek a hétköznapjaik. A gimnazisták között kialakuló kapcsolatok a jövőben tovább segítik a két ország együttműködését – hangsúlyozta.

forrás: OrientPress Hírügynökség

A cikkhez kapcsolódó kisfilm: