A magyar emberek biztonsága és megélhetése a 2018-as költségvetés fókuszában

Bővülő családtámogatási rendszer, növekvő gazdaság, emelkedő nyugdíjak, csökkenő áfa-kulcsok: többek között ezekről szól a 2018-as költségvetés, amelynek központjában a családok, a biztonság és a munkából élők állnak – mutatott rá dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja.

A családokról, a biztonságról és a munkából élőkről szól a 2018-as költségvetés, amely a következő mérföldkő a teljes foglalkoztatás felé – mondta sajtótájékoztatóján dr. György István. Budapest Főváros kormánymegbízottja hozzátette, hogy ehhez Magyarország stabil gazdasága jelenti az erős alapot, hiszen – mint emlékeztetett – már hatodik éve folyamatosan növekvő pályán van a magyar gazdaság.

A jövő évi költségvetés legnagyobb erőssége, hogy 2017-hez viszonyítva számos kulcsfontosságú területre is többletforrást biztosít, így az egészségügyre 102 milliárd, az oktatásra 81 milliárd, az otthonteremtésre 15 milliárd, a nyugdíjakra, családtámogatásra, szociális területre 287 milliárd, valamint a gazdaságfejlesztésre 205 milliárd forinttal több jut – sorolta dr. György István.

A kormány célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen, ezért döntött az Európában is egyedülálló családi adózás bevezetéséről, ami már közel egymillió családnak nyújt segítséget, 2018-ban pedig tovább nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye is, 35 ezer forintra. Mindemellett 5%-ra csökken az éttermi étkezés, a halak és az internet áfája. 2018-tól az állam biztosítja az első sikeres nyelvvizsga, valamint az első idegen nyelvből tett emelt szintű érettségi, valamint a fiatalok első vezetői engedélyének megszerzését is – emelt ki néhányat a családokat támogató számos intézkedés közül a kormánymegbízott.

Összefüggéseiben azt kell látni, hogy a jelenlegi kormány 2010 óta folyamatosan több pénzt hagy az emberek zsebében, elég a rezsicsökkentésre, a munkáltatókat és munkavállalókat segítő adó- és járulékcsökkentésekre, vagy a különböző adónemek, mint szja, különböző áfa-kulcsok mérséklésére gondolni – mutatott rá dr. György István. Hozzátette, hogy ez egységes szemléletet mutat: Magyarország Kormánya a magyar emberek érdekében végzi munkáját, őket képviseli a nemzetközi színtéren is, a magyar emberek megélhetését és biztonságát tartja szem előtt.