Kórustalálkozó az ökumené jegyében

Március 18-án a Kőbányai Református Egyházközség temploma adott otthont a IV. Kőbányai Kórusok Találkozójának, ahol hét kórus mutatta be műsorát.

A rendezvényt Radványi Gábor alpolgármester nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy a zene szeretete közösségeket hoz létre, és Kőbányán jó látni, hogy egyre több közösség alakul.
 A kórustalálkozót 2014-ben rendezték meg először, így idén már negyedik alkalommal találkoztak a kerületi kórusok. A rendezvény az ökumené jegyében zajlott, hiszen több egyház kórusa is énekelt.