Tiszta Udvar Rendes Ház                     ***                     Pályázat a védett építészeti értékek megőrzésének támogatására                     ***                     Megjelent a Kőbányai Kalendárium a 2017-es esztendőre                     ***                     Imre Géza az év kőbányai sportolója


Megemlékezés Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából

     

A megemlékezést szervező Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Radnainé dr. Fogarasi Katalin emlékeztetett: a Fiumei úti sírkert az egyetlen temető Magyarországon, amely teljes egészében védett státust élvez, egyike a 17 nemzeti emlékhelynek. Arany János sírhelye az itt található több mint 1600 síremlékből 2001-ben az elsők között kapott jogi védelmet. Hozzáfűzte: az emlékév részeként történelmi és irodalmi sétákat szerveznek a Fiumei úti temetőben. Május 13-án másodszor szervezik meg az emlékhelyek napját, amelynek nyitóhelyszíne szintén a Fiumei úti nemzeti sírkert lesz.



Arany János olyan kútforrása a magyar nemzeti identitásnak, amelyhez megmaradásunk érdekében időről időre vissza kell találnunk - fogalmazott dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a 200 éve született költő nyughelyénél. "A magyarságot a nyelv, a kultúra és az érzelmi összetartozás teszi nemzetté. Arany költészetében és személyében e három kritérium egybeolvad" – fogalmazott az államtitkár.
Az emlékév célja, hogy egyfelől Arany költészetét, ma is időszerű művészi üzenetét közelebb hozza a mai kor emberéhez, különösképpen a 19. század nyelvét már nehezen értő fiataljainkhoz. Másfelől, hogy a jelenkor nyelvére lefordítsa Arany hiteles, példaértékű erkölcsi jellemzőkkel bíró emberi alakját - mondta, méltatva Arany János hazaszeretetét, társadalmi felelősségvállalását, hitét, bölcsességét és igényét az emberi jellem fejlődése iránt.

A Kőbányai Önkormányzat nevében Weeber Tibor alpolgármester helyezett el koszorút és hajtott fejet Arany János sírhelye előtt.
A megemlékezésen a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate gyermekkara énekelt Sapszon Borbála és Bátki Hedvig vezényletével, Arany János A tölgyek alatt című versét Epres Attila színművész szavalta.


2017. március 06., hétfő 14:49





Vissza