Gálaesten mutatkoztak be a Szenior Ki mit tud döntősei

A Kőrösi Kulturális Központ színháztermében február 23-án rendezték meg a Szenior Ki mit tud gálaestjét. 

A zsúfolásig megtelt teremben Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Beszédét egy 106 esztendős magyar síző gondolataival zárta, melyben egy évszázadnyi bölcsességét osztja meg a fiatalokkal: „Annál butábban nem tudod az életedet elpocsékolni, ha csak arra vársz, hogy történjen veled valami. Mindent visszakaphatsz, a cipődet, a házadat, vagy a személyes dolgaidat. Egyet nem: az időt. Használd ki a lehető legjobban!” Ezek a gondolatok a kőbányai szépkorúakra is igazak, hiszen akik időskorukban is igyekeznek hasznosan eltölteni szabad idejüket, énekelnek, táncolnak, vagy éppen szavalnak, fiatalok maradnak. A köszöntőt követően Kovács Róbert polgármester átadta a díjakat és az emléklapokat.

A gálaesten a közönség soraiban foglalt helyet Radványi Gábor alpolgármester és dr. Mátrai Gábor a Humánszolgáltatási Bizottság elnöke, egyben a zsűri elnöke is. A beszédek és az ünnepélyes díjátadó után a díjazottak léptek színpadra és mutatták be műsorukat.


A gálaest közreműködői:
Németh Ferenc ének, gitár - Halom utca 37/B. saját dal
Holló Lászlóné vers  - Illyés Gyula Árpád
Matus Mihály tárogató - Bartók Este a székelyeknél, Kodály: Kállai kettős
Aranytopán Tánccsoport - Latin formáció
Stricht  Lászlóné vers - József Attila Ködből, csöndből
Kónya János - Weinhoffer Györgyné Szalontánc
Plantek László vers - Petőfi: Zsuzsikához
Várkonyi Györgyi ének - Karády dalok
Szép korúak Tánccsoportja - Polka
Földvári Sándor ének
Nagy Imre tangóharmonika Jáhn Antal - Orosz népdal fantázia
Derűs alkony Harmat Nyugdíjas Klub - Kalinka orosz néptánc
Szőke József ének - János vitéz Egy rózsaszál szebben beszél
Zentai János és Gitta - Szalontánc
Nagy János - Dallamfütty
Aranyakác Kulturális Egyesület tánccsoportja - Polka
Kremsner József ének - Mama, Santa Lucia
Rocky Nagyik Táncegyüttes
Csili Művelődési Központ Népdalköre
Törekvés Táncegyüttes Manninger Miklós Hagyományőrző csoport.
 

A húsz díjazott fellépése után Ifj. Vajda Gyula és zenekara muzsikált, énekelt Tolnai András.