Kőbányaiakat díjazott Budapest

Az egységes Budapest létrejöttének 143-ik évfordulóján Pro Urbe kitüntetést kapott dr. György István Budapest Főváros kormánymegbízottja, Kőbánya volt polgármestere és Imre Géza világklasszis vívó, aki családjával a kerületben él.

Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget egyesítésével született meg az egységes Budapest 143 évvel ezelőtt, 1872. november 17-én. A nagyváros létrejötte az első közgyűlés alakuló üléséhez, míg a Budapest név a „legnagyobb magyarhoz”, Széchenyi István grófhoz kötődik, aki az 1831-ben megjelent Világ című értekezésében elsőként tett javaslatot arra, hogy e név alatt az akkor még egymással vetélkedő, egymásra féltékenyen tekintő települések közös irányítás alatt egyesüljenek. Minderről Tarlós István főpolgármester beszélt az Új Városháza Dísztermében összegyűlt ünneplők előtt elmondott köszöntőjében.

Az évforduló hagyományához tartozik mindazok munkájának az elismerése, akik életművükkel érdemben járultak hozzá a főváros fejlődéséhez, a budapestiek életminőségének javulásához, a nagyváros hírnevének öregbítéséhez.

A főpolgármester a rangos Pro Urbe díjat adományozta Budapest Főváros kormánymegbízottjának. Dr. György István Kőbánya korábbi polgármestereként, majd Budapest főpolgármester-helyetteseként a főváros érdekében több mint másfél évtizeden át végzett felelősségteljes és kiemelkedő munkája elismeréseként vehette át a díjat.
 Szintén Pro Urbe kitüntetést kapott a családjával Kőbányán élő Imre Géza kétszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó. Ő a magyar párbajtőrvívás egyik legsikeresebb vívójaként elért kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeiért, valamint példamutató emberi magatartásáért vehette át a díjat.