Ünnepi hangverseny a Zeneiskolában

A Kroó György Zene-és Képzőművészeti Kőbányai Alapfokú Művészeti Iskola jubileumi „Művésztanári Koncert” címmel rendezett hangversenyt október 18-án az iskola dísztermében.

Az intézmény öt évvel ezelőtt vette fel Kroó György nevét. Az est fővédnöke Kovács Róbert polgármester volt. A zsúfolásig telt teremben az intézmény igazgatója Széll Rita köszöntötte a vendégeket, majd Kovács Róbert polgármester üdvözölte a megjelenteket, köztük a névadó Kroó György családját.

Beszédében hangsúlyozta, hogy Kőbánya számára fontos, hogy a gyermekek megfelelő zenei műveltséget is kaphassanak, ezért is támogatja kiemelt figyelemmel az önkormányzat a zeneiskolát.

A beszédeket követően Mácsai János zenetörténész konferálta fel a felcsendülő zenedarabokat, egy-egy érdekes történetet mesélve a daraból.