Kőbánya ötvenhatos dala

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából könnyűzenei dalpályázatot hirdetett meg a Kőbányai Önkormányzat. A kiírás olyan dalszöveggel rendelkező művek megalkotását és lejátszását írta elő, amelyek stílusukban és hangulatukban méltóak az 1956-os forradalom eszméjéhez, magyar nyelven írt dalszövegeik pedig nem nélkülözik a szabadságharc valamely kőbányai vonatkozását.

A felhívásra 14 szerző, illetve zenekar jelentkezett, akik összesen 15 dalt küldtek versenybe. A versenyműveket egy háromtagú szakmai zsűri volt hivatott értékelni. A zsűrit Póka Egon (basszusgitáros, zeneszerző), Horváth Attila (költő és dalszövegíró), és Maróthy Zoltán (gitáros, zeneszerző) alkotta.

A beérkezett pályaművek többsége (kétharmada) sajnálatos módon azonban nem felelt meg a pályázati feltételeknek, mert semmilyen módon nem kapcsolódott a X. kerületben hatvan évvel ezelőtt zajlott eseményekhez, vagy a megtorlás időszakához.

A zsűri az értékelhető pályaművek művészi értéke alapján ezért végül úgy döntött, hogy első és harmadik díjat nem, csak egy második díjat oszt ki. Ennek nyertese Sőtér Károly  ’56 őszén című szerzeménye lett. A hivatalos eredményhirdetés és a nyertes zenemű bemutatására az október 23-i önkormányzati ünnepségen kerül sor, ahol a megemlékezéshez kapcsolódóan fel is csendül majd.

Az alább meghallgatható díjnyertes dalt a zsűri javaslatára és a pályázat kiírójának költségére újra hangszerelték és professzionális szintű stúdióban rögzítették.