Helyismereti verseny Kőbányán

Idén is nekiveselkedtek a fiatalok, hogy összemérjék helyismereti és közéleti tudásukat. A CIKK (Civil Ifjúsági Kör Kőbányáért) Egyesület a Kőbányai Önkormányzat támogatásával immár 13. alkalommal rendezte meg „Polgár a helyi demokráciában”címmel társadalomismereti-helyismereti versenyét. 

A szervezők legfőbb küldetése az volt, hogy segítsék a kőbányai hagyományok, emlékek megismertetését, a jogi, az ember- és társadalomtudományok ismeretének bővítését, s úgy keltsék fel a tanulók érdeklődését, hogy egyben demokratikus értékrendet közvetítsenek. A versenyre 12 négyfős csapat nevezett, őket a házi fordulókra készített teszt alapján rangsorolták a szervezők, így a legjobb 8 csapat jutott a döntőbe. A továbbjutó csapatok a Helytörténeti Gyűjteményben egy előadáson vettek részt, amely alapján az 1956-os forradalom és szabadságharc kőbányai eseményeit dolgozták fel. A vetélkedőn a csapatok írásbeli és szóbeli feladatokat oldottak meg, amelyekkel nem elsősorban a tárgyi ismereteket tesztelték, hanem az ismeretek alkalmazását, a képességek kibontakoztatását, a kreativitást és a gyakorlatiasságot. A fiatalok különösen jól szerepeltek a nyilvános vitában és a szövegértésben, a helytörténeti ismereti kérdések közül pedig a közéleti személyiségek beazonosítására vonatkozóakra válaszoltak jól a legjobbak.

A rendkívül színvonalas verseny a Janikovszky Éva Általános Iskola I. csapatának győzelmével ért véget. A győztesek főként annak köszönhették sikerüket, hogy egyenletes teljesítményt nyújtottak. A döntőbe jutott csapatok jutalmul egynapos kirándulást tehetnek Párkányba, a győztesek pedig egy kétnapos belföldi kirándulással gazdagíthatják élményeiket. Az ajándékokat a Kőbányai Önkormányzat és a CIKK Egyesület támogatásával biztosították a szervezők.

A verseny végeredménye

I. helyezett: Janikovszky Éva Általános Iskola I.

Felkészítő tanár: Ürmösné Legény Aranka, Jandó Ágnes                           

Csapatnév: Újra Conti                 

A csapat tagjai: Nagy Zita, Dávid Kata, Kotormán Hedvig, Blénessy Kitti

II. helyezett: Janikovszky Éva Általános Iskola II.

Felkészítő tanár: Ürmösné Legény Aranka, Jandó Ágnes                           

Csapatnév: Patrióták                   

A csapat tagjai: Bucsi Bence, Kiss Marcell, Urda Szabolcs

III. helyezett: Harmat Általános Iskola

Felkészítő tanár: Ayoub Julianna                           

Csapatnév: PHD alapozó                           

A csapat tagjai: Fábián Gábor, Ferencz Ádám, Papadopulh Phaedra, Kohl Kinga