A játék öröméért versenyeztek

Aki játszik, egy pillanat alatt gyerekké változik – ezt bizonyították a helytörténeti vetélkedő nyugdíjas résztvevői is szerdán délelőtt a KÖSZI-ben. A versenyzők a jó válasz birtokában képtelenek voltak kivárni a sorukat, a sokszor vicces jelenetek mellett viszont valóban érdekes dolgok derültek ki Kőbányáról.

A nyugdíjasoknak rendezett, „Kőbánya, szeretlek” ismeretbővítő vetélkedőt megnyitó beszédében Kovács Róbert polgármester arról beszélt, hogy milyen hozadéka lehet egy ilyen rendezvénynek. „Azon túl, hogy megismerjük lakóhelyünk emlékeit, múltját, értékeit, fantasztikus látni, hogyan alakul át az atmoszféra rendezvényről rendezvényre. A résztvevők folyamatosan készültek, hetek, hónapok óta kutakodtak, olvastak együtt. Ez nemcsak közösséget épít, de a mentális egészséget is javítja, karban tartja”- mondta Kovács Róbert polgármester.

A KÖSZI-ben hét csapat mérte össze tudását, rendkívül jó hangulatban, mivel a résztvevők ahogy megnyomták a gombot, már kiabálták is a megoldást, függetlenül attól, hogy ki volt az első, és ezek a helyzetek rendre nevetésbe torkolltak.  A versenyzők felkészültsége rendkívül imponáló volt: azonnal tudták például, hogy miért sekély medrekbe terelték a Rákospatak vizét (a jégkészítés miatt), vagy miért hívják a Népliget híres fáját vasfának (nehezebb a víznél), vagy hogyan kötődik Hermann Ottó a kerülethez (ő fedezte föl a rákosi viperát). Sokat tanulhatott a közönség, bár időnként az is előfordult, hogy onnan érkezett a helyes válasz – egy csokiért cserébe.

A versenyt végül toronymagasan a Kőbányai Polgárok Nyugdíjas Klubjának csoportja nyerte, a Napsugár és a Rákok csapata előtt. A nyeremények – stílszerűen – különböző társasjátékok voltak.


Polgármesteri köszöntő


A győztes csapat: A Kőbányai Polgárok Nyugdíjas Klubjának csoportja


A Rákok csapata
 

A Bem csapata


Az Indián nyár csapata 


Az Őszirózsa csapata