Újabb műfüves pályát és játszóteret avattak

A Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola kapta a kerület kilencedik műfüves pályáját, és újjáépült a kertváros játszótere is. Az eddigi ideiglenes, kerítéssel körbehúzott „betonteknő” helyébe műfüvet raktak le, a pályát szegélyező rész pedig rekortán burkolatot kapott. A gyerekek pénteken vehették birtokba az új közösségi tereket. 

„Annak idején itt egyfajta dühöngő volt, ide jártak le focizni a környékbeliek. Először lebetonoztuk, körbekerítettük, de a labdarúgó szövetség pályázata új lehetőséget adott arra, hogy ide is egy igazi, jó minőségű pálya kerüljön” – mondta Agócs Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője. „A pályázat szerint kétharmad-egyharmad arányban kellett vállalni a költségeket, a szabvány méreten felüli rész kialakításával együtt végül 20 millió forintba került a teljes beruházás, ebből 12 milliót fizetett a szövetség, a többit az önkormányzat. Teljes egészében felújítottuk a játszóteret is. Az eredetileg 30 millió forintos ajánlatot végül leszorítottuk 15 millióra”- emlékeztetett a képviselő.