Elindult az első új spanyol villamos

Kőbányán ünnepélyesen is üzembe helyezték az első CAF Urboss3 típusú villamost. A „szuperjármű” a 3-as vonalán szeptember 17. óta már utasokat is szállít a felújított, füves sínpályán. 

Elsőként Tarlós István főpolgármester és Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere tesztelhette a „szupervillamost”, amely szeptember 17. napja óta közlekedik a 3-as villamos vonalán. Az első CAF Urbos3 típusú járművet az elkövetkezendő bő egy évben további 46 darab követi. Az új villamos tágas belső tere miatt a székek közötti folyosó is szélesebb, mint a Combino esetében. A járművek kerekesszékkel könnyen használhatók. Az ajtónyitó gombok felirata Braille-írást is tartalmaz, ami nagy segítség lehet a vakok és gyengén látók számára. A komfortérzetet növeli, hogy semelyik ülőhely eléréshez nem kell lépcsőzni. A villamoson számos „másfeles” ülőhely található, ami a gyerekkel, illetve nagy csomaggal utazók számára nyújthat nagyobb kényelmet.  A biztonságról és az utastájékoztatásról fedélzeti kamera és FUTÁR kijelző gondoskodik. Az új járművek fokozottan környezetkímélők, ugyanis energia-visszatápláló technológiájuknak köszönhetően az elektromos áramot is takarékosan használják fel.

A BKK villamos és trolibusz járműbeszerzési programjának keretében 47 új, CAF Urbos3 típusú villamos áll forgalomba a következő másfél évben. A rövidebb villamosok (35 db, 34 méter hosszúságú, 200 férőhelyes) a 3-as vonalra, valamint a kiépülő budai fonódó villamoshálózatra, azaz a 19-es és 61-es vonalra kerülnek. A mai Combinóknál is valamivel hosszabb szerelvények (12 db, 56 méter hosszúságú, 345 férőhelyes) az 1-es villamos vonalán közlekedik majd. A villamosok folyamatosan érkeznek és tesztelés után állnak majd forgalomba, az első 56 méteres villamos üzembe helyezése 2016. márciusban várható, míg az utolsó új jármű üzembe helyezésére 2016 júliusában számíthatunk.