Robotautókat fejlesztenek Kőbányán

Európai részlegének második legnagyobb gyártó-, kutató- és fejlesztőközpontját nyitotta meg a Gyömrői úton a Bosch. A cég nemcsak munkahelyet teremt, de alapvető célja a szakemberek itthon tartása, és az utánpótlás nevelése is. Fontos a számukra, hogy munkatársaik ne csak dolgozzanak, hanem jól is érezzék magukat.

A német precizitás a magyar kreativitással párosulva hoz létre páratlan dolgokat Kőbányán – , hangsúlyozta Oliver Schatz, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős elnöke, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője a kibővített központ átadásán. A világcég már 1300 mérnököt foglalkoztat a létesítményben, s az év végéig a létszám 1500-ra bővítését tervezi. A németországi, a leonbergi után immár az 51 ezer négyzetméteres kőbányai a második legnagyobb ilyen komplexuma a csoportnak. A létesítményre 2011 óta összesen 32 milliárd forintot költött a vállalat, a kőbányai lett az autóipari beszállító második legnagyobb kutatóbázisa.

A Bosch Budapesten fejleszti az autókba épített elektronikus menetstabilizáló rendszereket, a vezetőtámogató automatikák részegységeit, motorok, kipufogórendszerek, automata sebességváltók és légzsákok szenzorait. A magyar mérnököknek a közlekedésbiztonsági eszközök mellett jelentős szerepük van a robotautók fejlesztésében is. Ez lesz az automatizált közlekedés harmadik legnagyobb fejlesztési központja, s szintén itt van az egyik legnagyobb alapterületű tesztközpont is. Javier Gonzáles Pareja, a Bosch Magyarország vezetője arról beszélt, hogy kilenc magyarországi vállalatuknál 10,5 ezer embert foglalkoztatnak és idén további 800 munkatársat terveznek felvenni. A Bosch-csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója tavaly 150 országban 360 ezer munkatárssal 49 milliárd euró árbevételt ért el, s ebben még nincs benne a közelmúltban felvásárolt ZF kormánymű és sebességváltógyár 20 milliárd eurós forgalma – tette hozzá Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja.

,Óriási eredmény nemcsak az ország, de nekünk, a kerület számára is, hogy a Bosch – lényegében már őslakosként- velünk együtt gondolkodva hoz ilyen komoly fejlesztéseket ide – hangsúlyozta az új központ avatásán Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere. „A kerület vezetőjeként örömmel tölt el, hogy a Bosch közben a családokról is gondoskodik, bennük gondolkodik. Sosem felejtenek el a tárgyalások során olyan kérésekkel keresni, amik a dolgozók munka- és főleg életkörülményeit érintik” – emelte ki a polgármester.

A fejlesztés most nem áll meg, a Bosch csoport tovább is építi új központi bázisát Kőbányán: a fejlesztés két ütemének összértéke 2015-re eléri a 30 milliárd forintot. A Gyömrői út- Sibrik Miklós út- Vaspálya utca- Újhegyi út által határolt nagy tömbben, bérelt épületekben kapott a cég már korábban helyet, de a a jó megújulási és fejlődési potenciállal rendelkező helyszínen maradva már megkezdett második ütemben új, saját tulajdonú és arculatú épületet hoznak létre. Az idén nyáron elkészült első épületbe összesen több mint 350 fejlesztő, értékesítő és adminisztrációs területen dolgozó munkatárs költözik. Az 1989 óta Magyarországon jelen lévő német cégcsoportnak nemcsak egy új „vezérképviseleti” irodaházat, hanem mellé egy kisebb üzemcsarnokot is építenek, de az autódiagnosztikai üzletág, valamint a kéziszerszám üzletág számára bemutató és oktató terek is létesülnek.  A második ütemben a gépjármű-technológiai fejlesztések innovációs bázisa készül el.

A vasúti pályával közel párhuzamosan futó hosszú Gyömrői út által felfűzött kőbányai rozsdaövezet egyik sajátos, „barna mezős” ékterülete ez a helyszín is. Itt már korábban is voltak nagyvonalú fejlesztések, így megkezdődött a mára súlyosan lepusztult ipari környezet szanálása. A fejlesztések célja a munkahelyteremtés mellett az is, hogy új, komoly környezetterhelést nem eredményező, jellemzően irodai, szolgáltató, kutató-fejlesztő üzemek a közvetlen szomszédságba.