Tovább fejlődik az utánpótlásbázis

Összesen 16 millió forintból újult meg a Törekvés vívócsarnoka. A korábbi, balesetveszélyes, töredezett burkolatot ízületkímélő, legmodernebb parketta váltotta föl, így sokkal nagyobb biztonságban készülhetnek a bajnokjelöltek. A klub, amit még 1999-ben alapítottak, lényegében a semmiből, a legnagyobb bázisává fejlődött a vívóutánpótlásnak.

,, Anno a MÁV szakosztályaként kezdtük, de mindig szerettünk volna önállósulni. Nemrégiben az önkormányzat megvette a telepet, így ma már önálló kőbányai egyesület a Törekvés, tele csupa tehetséggel”- mondja Beliczay Sándor, az egyesület alapítója, aki nagyon büszke arra a munkára, aminek köszönhetők a mostani sikerek. ,,Kemény és tudatos munka bajnokokat nevelni. Dósa Dániel az első sikerünk. A junior kategóriában tavasszal ezüstérmet szerzett és most a felnőtt világbajnokságra is kijutott. Pásztor Flóra pedig a kadett vb-én szerzett tavaly bronzérmet”-tette még hozzá a klub alapítója.