Ismét a méhnyakrák elleni oltásról

2014 második felében – Európában az utolsók között – hazánkban is elkezdődött az méhnyakrák elleni, államilag finanszírozott védőoltás adása, de mondván, hogy méhük csak a nőnemű embereknek van, ezért csak a lányokat oltják. Ennek a védőoltásnak a bevezetése országosan nagy közegészségügyi jelentőségű, de a hosszú késlekedés ellenére kellően át nem gondolt döntés volt.

A Kőbányán élő gyermekek méhnyakrák elleni védőoltására immár kétféle lehetőség kínálkozik. A leánykákat államilag ingyen is oltathatják, míg a fiúk számára igen jelentős önkormányzati segítséggel 2010 óta megvásárolható egy másik oltóanyag. A szociálisan rászorulók számára ez utóbbi oltóanyag térítésmentesen igényelhető, de kérni kell.

 A tisztánlátás érdekében nézzük meg, mit lehet tudni napjainkban a Humán Papillóma Vírusokról (HPV), az általuk okozott betegségekről és az ellenük való védekezésről.

A Humán Papillóma Vírusok jó és rosszindulatú daganatos betegségeket okoznak az igen nagyszámú megfertőzöttek igen kis százalékánál. Ez a kis százalék csak statisztikailag értendő, mert megbetegedett emberek százairól van szó évente. E víruscsaládnak száz körüli szerotipusa van, de csupán tizede okoz gyógyítandó betegséget. E vírus által okozott első felismert daganat a méhnyakrák volt, ezért kapta az ellene hatékony védőoltás ezt a nevet. Napjainkban már tudjuk, hogy nem csak ezt az egy daganatos betegséget okozza ennek a víruscsaládnak jó néhány szerotipusa. Mindkét nemben a nemiszervek, a végbél, a szájüreg és garat egy részének a daganataiért is ez a vírus a felelős. 

Látszólag eltávolodva a nemi szervet érintő betegségektől, de maradva a szexuális úton terjedő HPV okozta betegségeknél, megdöbbentő, hogy a szájüregi daganatokban évente meghalók száma többszöröse a méhnyakrákban meghalókénak. A szájban nincs nemek közti különbség! Sajnálatos, hogy hazánk a szájüregi daganatok és halálokukat véve alapul Európában az elsők, világviszonylatban a második hellyel szégyenkezhet! (India vezeti e gyászos sort.) Egy évben többen halnak meg hazánkban HPV okozta fertőzés következtében, mint közúti balesetben!

Az orvostudomány a „méhnyakrák” elleni immunizálással teremtette meg az első, daganatos betegség elleni védőoltást. Ez óriási jelentőségű tudománytörténeti mérföldkő. (Harald zur Hausen nevéhez fűződik, 1983 a felismerés, 2008 a Nobel-díj éve.)

Edward Jenner egy tehenészlány tanácsára egy vírus okozta gyulladásos betegség megelőzését valósította meg vaccinálással (vacca a tehén latin neve), ezzel az első vaccinációt végezte el. Az általa megelőzhető betegség a fekete himlő volt. Napjainkra már úgymond gyökerestől kiirtották ezt a betegséget az egész emberlakta világból. E tényt latin kifejezéssel úgy mondják, hogy eradikálták a betegséget. Már nem is oltanak ellene.

A méhnyakrák szintén vírus okozta fertőző, ámde daganatos betegség. Noha korántsem annyian halnak meg ennek következtében, mint a fekete himlőben, de napjainkban is naponta két-három hölgy – édesanya, feleség veszti életét hazánkban e betegség miatt. Jogosan számíthatjuk ide a HPV egyéb helyeken okozott daganatait és ennek halálozási számát, ebben az esetben már naponta tíz ember haláláért felelős ez a víruscsalád.

Régi megfigyelés, már nem tehenészlányok körében, hogy az a férfi, akinek első felesége méhnyakrákban halt meg, annak második, nem ritkán harmadik felesége is ugyanebben a halálos kórban végzi életét. Ezen egyszerű népi megfigyelésből, „józan paraszti ésszel” – tehenészlányi éles értelemmel – levonható az a következtetés, hogy a méhnyakrákot a férfiak terjesztik. Mondhatnánk ők a vektorai e betegségnek, mint maláriának a szúnyog, álomkórnak a cecelégy. Mint minden példa, ez is egy kicsit sántít, de ebben az esetben az sántít a legjobban, aki e betegség megelőzéseként a szúnyogirtás analógiája alapján férfiak „irtására” mer gondolni. Lényeges tudni, hogy a fiúk nemi életet ­ perverziómentes, konzervatív szemlélettel nézve, lányoktól kapják a fertőzést. Bár ugyancsak ismert tény, hogy szűznek még nem volt méhnyakrákja és apácák közt sem terjed e betegség, e tény sugallta megoldásnál van jobb, noha ebből is látható, hogy szexuális averzió is véd e fertőzéstől. E betegségek gyógyítására, ha még van is lehetőség, az főként sebészeti és onkológiai.

Mint minden betegség esetén, úgy ennél a halálos kórnál is a megelőzés a legjobb „gyógyítási” módszer. Erre immár a védőoltás nyújtja a lehetőséget. A forgalomban lévő két oltóanyag közötti egyik leglényegesebb különbség az, hogy – a kerületünkben már 2010-ben bevezetett, jelentős támogatással adható (quadrivalens) oltóanyag „nem csak” a méhnyakrák, hanem a felsorolt egyéb daganatok ellen is véd, s egyben eddig egyedüliként – fiúknak is adható, szemben az államilag ingyenes (bivalens) oltóanyaggal, amelyet csak lányok kaphatnak, igaz ingyenesen, de ez „csak” a méhnyakráktól véd. Különlegessége e betegségeknek, hogy egyéb fertőzésekkel ellentétben, a túlélt fertőzés, vagy akár a betegség – nem hoz létre a szervezetben immunitást. Éppen ezért egy méhszájseb műtéti plasztikáját a védőoltásnak kell követnie

Lássuk a két védőoltás közti különbséget. Az ingyenes védőoltás két szerológiai altípus (bivalens), míg a kerületünkben támogatott oltóanyag négy szerotípus ellen (quadrivalens) nyújt védelmet. Ennek az a következménye, hogy ez utóbbi, több helyen keletkező daganatos betegség ellen nyújt védelmet, mint a már ingyenes oltóanyag. Az vitathatatlan, hogy az államilag ingyenes oltás a méhnyakrák ellen védelmet nyújt – de „csak” az ellen, addig a négykomponensű oltás véd a nemiszervi szemölcs (igen kifejező régi magyar nevén hegyes függöly, latinul condyloma acuminatum), hüvely és szeméremtest (fiúknál hímvessző) ráktól, de a végbéldaganatok és a szájüregi daganatok ellen is. A négykomponensű oltás relatív hátránya, hogy a védettség kialakulásához három oltásra van szükség, míg az „ingyenesből” két oltás is elég, ha 15 éves kor alatt oltanak! Nos, e harmadik oltás árával „drágább” a négykomponensű, de mint előnyeinek felsorolásából kiderül, annak lényegesen „sűrűbb a leve”.

Legújabb kori (2007) felismerés, hogy Ausztráliában – ahol kezdettől fogva a négykomponensű oltóanyaggal oltották a fiúkat-lányokat, tíz évi oltás után eltűnt a kontinensről a nemiszervi szemölcs (condyloma acuminátum) nevű betegség. Az ottani orvosok rosszindulatúan tették hozzá, hogy: „hacsak Britanniából nem jön valaki ezzel a betegséggel”. E tény annyira zavarta a volt anyaországot – Angliát –, hogy ott is áttértek a négykomponensű oltóanyag használatára annak ellenére, hogy a kétkomponensű oltás az angol ipar terméke. Ez az oltóanyagváltás már akkor világszerte ismert volt, amikor még nálunk nem volt államilag támogatott a saját hazájában már leváltott oltóanyag. A piacot vesztett oltóanyag marketingje más országokban erősödött. Néhol annyira, hogy a marketing legyőzte az értelmet s a tisztességet is. Az is országos tragédia, hogy Európa-bajnokok vagyunk a szájüregi daganatok statisztikájában, de hogy ezen, a már létező lehetőséggel nem élve, nem is próbálunk javítani, több mint hiba, ez már bűn. Az anyagiak győztek az értelemmel és tisztességgel, no és az egészséggel szemben. Ilyen az, ha sikerül kicsinek lennünk.

Az államilag támogatott oltás bevezetésekor már ismert volt a HPV okozta egyéb daganatos betegségek sora. A döntéshozók ennek ellenére maradtak a laikus ismeret szintjén és „csak” a méhnyakrák ellen vezették be a védőoltást. Ennek következménye, hogy a HPV okozta halálok kétharmadának megelőzését, noha már lehetőség lett volna rá, államilag figyelmen kívül hagyták. Az is közegészségügyi kérdés, hogy a betegség megelőzése céljából a fokozott fertőzésnek kitett egészségügyi dolgozókat miért nem oltják kötelezően e betegségek ellen?

Könnyű volt csaknem kétszáz évvel ezelőtt Jennernek, amikor egy tehenészlánynak akkora tapasztalaton alapuló tudása volt, hogy egyértelműen megmondta az orvosnak, hogy nem kaphat fekete himlőt az, aki a tehénhimlőn már átesett. Éppen ezért a felismeréséért én a tehenészlányt tisztelem a vaccináció felismerőjeként.

Sajnos, ahogy a közúti baleseteket sem lehet oltással megelőzni, úgy nem lehet az emberek értelmi képességét sem fokozni ilyen módon. Ennek ellenére a védőoltások története a még vitathatatlanul meglévő hiányosságainak ellenére egyértelmű sikertörténet. A szélsőséges liberalizmus következménye, hogy az anyagiakban gazdag országok felelőtlen embereinek rossz, az igazságtól független döntéseinek következtében olyan fertőző betegségektől is szenvednek, sőt halnak meg napjainkban is gyermekek, amelyek könnyen, biztosan és olcsón megelőzhetőek lenének.

Számomra érthetetlen, hogy a fiúk oltására (kerületünkben lévő) óriási kedvezménnyel sincs jelentős igény, sem egységes állami támogatás, noha – más szempontból optimista esetben – a fiak fogják továbbra is fertőzni a már megelőzhető betegségekkel a leendő, de még oltatlan anyákat, még rosszabb esetben – ez a perverzió esete – egymást.

Jenner egy Virág nevű tehén himlő-hólyagjának tartalmával érte el a fekete himlő elleni védettséget. E néhai „Virágnak” és annak intelligens gondozó- és fejőnőjének sokat köszönhet az emberiség. Azóta az emberi értelem sok virágot termett. Ezeknek egyik legszebbje e néhány daganatos betegségtől megvédő oltás. 

Éljünk a lehetőséggel, erősítsük gyermekeink immunrendszerét, hogy életük legyen virágzó, s ne sírjukra kelljen virágot vinnünk.
 

„A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.”

 (Károli Gáspár fordítása)

 Jakab apostol (4.17) örök érvényű mondása igaz az országunk, egészségügyünk vezetőire és a szülők felelőtlenségére egyaránt.

 

Bp. 2015. február 8.

dr. Fejér Tibor

 
 

Appendix

HPV elleni védőoltás adatai Kőbányán, évek szerinti bontásban

 

Oltási év

Születési időpont

Oltásra jogosultak száma

Igénylők száma

Leány

Fiú

%-os megoszlás

2010

1995

1996

1997

 673

 634

 604

1911

191

298

180

669

126

194

129

65

104

51

 

 

35 %-a vette igénybe

2011

1998

601

245

164

81

40,7%-a vette igénybe

2012

1999

557

282

162

120

50,6%-a vette igénybe

2013

2000

566

290

142

148

51,2%-a vette igénybe

2014

2001

429

130

42

88

30,3%-a vette igénybe

 

Az oltóanyag támogatással igénybe vehető ára 5000Ft.

 Ez öt doboz cigaretta ára!

Az orvosok térítés nélkül adják be az oltást, ezért az államnak is csak az oltóanyag árát kellene fizetnie. Ezzel szemben egy beteg ellátása több milliós költség.

Ezzel analóg tévedésnek tartom oltási rendszerünkben azt, hogy csak hepatitis B („B” vírus okozta májgyulladás) ellen oltunk (államilag támogatottan – kötelezően), amikor már évek óta van olyan oltás, amellyel a hepatitis A és B ellen is védetté tehetnénk gyermekeinket és magunkat. Az „A” vírus hazánkban minden évben helyi járványokat okoz, a mediterráneumba utazóknak kifejezetten ajánlott ez a védőoltás.

Az örömlányok oltása HPV és májgyulladás – (A és B vírus fertőzés) – ellen fontosabb, mint a büntetésük. Ennek elmulasztása a döntéshozók részéről erkölcsileg olyan vétség, mint amivel a lányokat vádolják.

Gondolkodjunk és cselekedjünk értelmesen, felelősségünk tudatában, hogy ne vétkezzünk a ránk bízottak ellen!