Újabb nagyszülő-unoka túrán túl a KESZE

,,Szabolcsba indultunk, Szatmárba érkeztünk” – summáz mosolyogva Majorszky Klári, a KESZE vezetője, mikor élménybeszámolót tart legutóbbi nagy túrájukról. ,,Június végén érkeztünk vissza a keleti országrészből, ami egészen más arcát mutatta, mint ahogy az a közvélekedésben él. Szép és gondozott a környezet, rácáfol minden olyan vélekedésre, miszerint ez a leszakadt, elhanyagolt része Magyarországnak”- folytatja Klári, aki szerint igazi történelmi túrát csináltak végig nagyszülők és unokák. Az egyesület vezetője most is alaposan felkészült: igazi kuriózumokkal várta a csoportot, megmutatta minden kincsét az országrésznek. 

,,Igaz, hogy Szabolcsba szerveztem a túrát, de mikor odaértünk, kiderült, hogy tulajdonképpen Szatmárban vagyunk, a Trianon után megmaradt picike szegletében, de ez semmit sem vett el abból a rengeteg élményből, amit az egy hét adott nekünk”- meséli a KESZE vezetője. Voltak Mátészalkán, amiről megtudták, hogy először itt gyulladt föl az országban a villany, nagyjából New York-kal egyidőben. Ellátogattak Vajára, Vaj Ádám kastélyába, a műemlék faluba, ahol a házak nem az útra merőlegesen, hanem rézsün épültek. Garbolcon is jártak, az ukrán, román, magyar hármas határon, ahol a ’70-es években hatalmas árvíz pusztította el a környező falvakat. Szatmárcsekén pedig a csónak fejfás temetőben, ahol ma is három fafaragó dolgozik, és most is ezekkel jelölik az új sírokat is. 

,,Fantasztikus megélni egészen új oldaláról a történelmet, rácsodálkozunk mis is, de a gyerekek is, akik egészen máshogy tanulják már”- tette még hozzá Majorszky Klári, aki most is egy harmincas csoportot szervezett, s legalább ennyi résztvevőre számít már a jövő évre tervezett őrségi kirándulásra.