Állami rezsicsökkentés: tízezren tettek javaslatot a fővárosban

Az ellopott igazolványok pótlását tenné olcsóbbá a lakosság, míg a vállalkozások az adóhatósági igazolás kiállítási díját csökkentenék. Az állami szolgáltatások díjainak csökkentését célzó konzultációban Budapesten egy hónap alatt már több mint tízezren vettek részt. Augusztus 6-ig várja a kormány a javaslatokat.

A kormány 2016-ban számos állami szolgáltatás díját, illetékét törli el vagy csökkenti, hogy mérsékelje az állampolgárok és a vállalkozások terheit. Hogy pontosan mely díjtételek csökkenjenek, illetve szűnjenek meg, arra az állampolgárok és a vállalkozások maguk tehetnek javaslatot. Augusztus 6.-ig online tölthetők ki a kérdőívek kormányhivatalok honlapján, (allamirezsicsokkentes.kormanyhivatal.hu), a fővárosban pedig személyesen Budapest Főváros Kormányhivatala valamennyi ügyfélszolgálattal rendelkező intézményében, így többek között a kormányablakokban, okmányirodákban és a kerületi hivatalok ügyfélszolgálatain tehetnek javaslatot az érdeklődők. A magánszemélyek és a vállalkozások 9-9 díjtétel közül 4-4 olyat választhatnak, amelynek csökkentését vagy eltörlését leginkább szeretnék, de a kilenc lehetőségen túl saját javaslatot is tehetnek.

dr. György István, Budapest Főváros Kormánymegbízottja elmondta, a lakosság leginkább az eltulajdonított, ellopott okmányok pótlásának díját csökkentené, de sokan szavaztak arra is, hogy az erkölcsi bizonyítvány, vagy a családi állapot miatti névváltozás miatti járó okmánycsere kerüljön kevesebbe. A vállalkozások körében az adóhatósági igazolás kiállítása, az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárások és a cégiratok készítése kapták eddig a legtöbb szavazatot.