Aki a virágot szereti…

 Kőbánya május közepére virágba borul. A Kőbányai Önkormányzat majdnem ezer lakónak, illetve lakóközösségnek adott térítésmentesen egynyári virágokat, fűszernövényeket és cserjéket, hogy a közös erővel tegyék szebbé a városunkat. 

„Önnek is szeretnénk adni virágot!” – ezzel a jelmondattal írta ki a pályázatot a Kőbányai Önkormányzat, amelyre minden eddiginél több, majdnem ezer pályázó jelentkezett. Az akció rendkívüli népszerűségének Kovács Róbert polgármestert nagyon örül: „Eredetileg is ez volt a célunk, hogy lelkesítsünk, hogy a kerületszépítésben segítsünk az embereknek és hogy együtt, közös erővel tegyük szebbé, színesebbé a kerületet. Akik nem itt élnek, nem is gondolják, hogy az elmúlt években már mennyire nem igaz Kőbányára a külvárosias, ipartelepi jelző. Az eddigi összefogás eredménye, hogy Kőbánya egy színes, élhető hely lett, ahol jó kimenni az utcákra, terekre, kertekbe, mert egyre több szorgos kéz ültet, locsol, gondoz, egyre többen óvják a környezetüket. Ez a virágültetési akció – a látható eredményét tekintve a közösségépítésre is jó, hiszen egyre többen kapcsolódhatnak be, dolgozhatnak együtt a lakókörnyezet szebbé tételében és ez a mindennapi kapcsolat nagy összetartó erőt képvisel.” – mondta a Bánya utcai helyszínen a virágok kiadásában is segítő Kovács Róbert.

A polgármestertől megtudtuk, hogy a Kőbányai Önkormányzat majd 6,5 millió forint értékben osztott növényeket. Összesen 22 ezer egynyári palántát osztottak – ebből több mint nyolcezer muskátli és muskátli palánta volt -, valamint 6,5 ezer cserjét is térítésmentesen kaptak a pályázók. A május 7-i és 8-i növényosztás során az is látható volt, hogy az önkormányzat vezetői figyelembe vették a korábbi évek tapasztalatát és több segítő szervezet (többek között a polgárőrök, mezőőrök, közterület-felügyelők, kőkertesek) bevonásával rendkívül gyorsan, szervezetten adták ki a pályázaton nyert növényeket. 

A cikkhez kapcsolódó kisfilm: