„…a fák táncra állanak.”

2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A szervezők március 31-ig várják a résztvevő iskolák, osztályok, csoportok jelentkezését. 

 

József Attila: A kanász / részlet/

 

„S ahány felhő, összeszalad,
ha csördítem ustoromat.
  Réz a nyele, szikrázik.
  De sok szoknya megázik!”

                              1932


Előzmények:

Kőbányán a magyar költészet napja megünneplése több éve kiemelkedő kulturális programja a kerületnek.  Az oktatási-nevelési intézmények, a kőbányai óvodások és iskolások aktív résztvevői voltak az elmúlt három programnak, amit minden kollégám nevében ezúton is köszönök.

A Költészet Napjának formailag szokatlan módon való megünneplése nemcsak alkalom arra, hogy József Attila születésének évfordulójára emlékezzünk, illetve a magyar költészetre hívjuk fel a figyelmet, hanem az élményközpontú esemény révén az irodalom elérhetővé és kézzel foghatóvá válik a résztvevő gyermekek számára.

A első alkalommal Budapest X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ szervezésében 2012. április 11-én 11 óra 11 perckor, az erre az alkalomra „KÖLTÉSZET PARKJA” névre keresztelt helyszínen Sebő Ferenc előadóművész és népzenekutató vezetésével, a rendezvényen megjelent több mint ezer résztvevő együtt énekelte el József Attila: Rejtelmek című versét. A Költészet Napja Kőbányán az oktatási intézmények segítségével és együttműködésével valósult meg. 

2013. április 11-én ugyanazon a helyszínen József Attila első versének – melyhez bizonyítottan József Jolán egy harmadik „válasz strófát” illesztett – tulajdonított „Kedves Jocó” sorait elevenítették fel a vállalkozó kedvű gyerekekkel, és térben is megjeleníttették a vers írott szövegét. A betűket és az ebből összeálló szavakat, majd verssorokat több mint 300 gyermek mutatta fel az ég felé a Költészet Parkjában. A betűket tartalmazó táblákat a diákok a helyszínen vízzel festették meg. 

2014. április 11-én Költészet parkjában József Attila: Hull a levél a fáról… című versét jelnyelv útján „mondtuk el” - az erre az alkalomra meghívott – nem halló és nem beszélő gyerekeknek és felnőtteknek. Vendégeink voltak: Weisz Fanni modell és Varró Dániel költő, valamit Sebő Ferenc és együttese.

2015-ben ismét invitáljuk a verskedvelőket egy újabb nagy teljesítmény megvalósítására.

A rendezvények sikere „kiköveteli a folytatást.  A Költészet Napja tiszteletére 2015. április 10-én, pénteken újabb irodalmi programra hívjuk a gyermekeket és tanáraikat, valamit az irodalmat kedvelő érdeklődőket a KÖLTÉSZET PARKJÁBA (Rottenbiller park, Kőbánya X. kerület, Előd utca 1.) 

Most a táncot hívjuk segítségül!!!

2015. április 10-én, pénteken 11.00 óra 11 perckor József Attila: A kanász című versének énekelt változatára a résztvevők ugrós táncot tanulnak meg és járnak el neves néptáncosok, és néptáncos gyerekek segítségével, melyhez a muzsikát a Sebő együttes hozza.

 

A vers tánc általi tolmácsolásának több célja van:

1. A résztvevő gyermekek egy olyan kommunikációs eszköz használatát tanulják meg, amely fejleszti mozgásukat, ritmusérzéküket.

2. A vers megzenésített változatára való tánc elsajátítása való élményszerűvé teszi a költészettel, a verssel való találkozást.

3 A tanulási folyamat és a közös produkció létrehozása előhívja a résztvevőkben az együttműködési készséget és közös élményt ad mindannyiunk számára.

 

További programok:

A KÖSZI épülete előtti park (Budapest X Kerület, Kőbánya, Előd u. 1.) arra a napra  a Költészet Parkja nevet kapja és a különböző helyszínek mindegyikén a költészettel találkoznak a résztvevők.

 

  • Sebő Ferenc népzenekutató, előadóművész és együttese verseket énekel
  • Helyi előadók versénekeit hallgathatják 
  • A kiállított „versírógépen” versek írhatnak
  • A résztvevők sétájuk során a Költészet Parkjában, az Irodalmi Pantheonban szereplő költőkkel ismerkedhetnek 
  • A Vers labirintusban” barangolhatnak, ahol egy-egy vers tudása segít az eligazodásban.
  • Az „Idézetek falára” kedves verssoraikat írhatják
  • Az irodalmi kávézóban „kuglert” vásárolhatnak
  • A Szabó Ervin Könyvtár Kőbányai Könyvtárnak munkatársainak foglalkozásai
  • és tovább meglepetések várnak a résztvevőkre

 

Az ügynek eddig sikerült megnyerni Kovács Róbert polgármester urat, Tóth Ildikó Fecske” Harangozó-díjas és Farkas Zoltán „Batyu” Érdemes művész táncos párt, a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola táncosait, Sebő Ferenc Kossut-díjas népzenekutatót, előadóművészt, aki együttesével a vers énekelt változatát fogja megtanítani a résztvevőnek. 

A rendezvény időpontja: 2015. április 10. péntek 10.00 - 12.00

Helye: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ – KÖSZI előtti parkja (erre a napra: a Költészet parkja)

1105. Budapest, X. kerület Előd utca 1.

 

A rendezvény időtartama: 2 óra

A vers zenei változata hamarosan megtekinthető lesz a www.korosi. org. honlapon ás letölthető a www. youtube megosztóról:

https://www.youtube.com/watch?v=CR06tAdBat0&feature=em-upload_owner 

 

A szervezők nevében: 

 

Joós Tamás


Kapcsolódó dokumentumok: