Mi döntsünk a közös dolgainkban!

Ismét különleges érzés keríthette hatalmába azt a sok száz kőbányait, aki a márciusi ifjak, a forradalom és a szabadságharc emlékére szervezett fáklyás meneten és ünnepi műsoron vett részt. A magyar szabadság, a bátorság és a nemzeti összefogás egyik legszebb, legigazabb ünnepén a kőbányaiak fáklyája a Conti-kápolnától a Rottenbiller parkig bevilágította az utat és a Magyar Oltárnál különösen szép gondolatok várták őket – Jókai Anna gondolatai.

„Az 1848-49-es forradalom és szabadság ügye soha nem bukott el. A polgárok szívében élt tovább. Szabadságharcunkat, ettől fogva már nem karddal és puskával, hanem hittel, reménnyel, kitartással és akarattal vívtuk az elnyomó hatalmakkal szemben. Eszméjéből, a márciusi ifjak üzenetének elsöprő erejéből táplálkozott 1956, de 1989 is, amikor utoljára kivívtuk nemzeti önrendelkezésünk jogát.” Ezt mondta Kovács Róbert polgármester az ünneplő kőbányaiaknak, majd a 167 éve történt események folytatásaként azokról a harcokról is beszélt, amelyeket ma kell megvívni a régi értékek védelmében. „ A szabadságért ma nem kell csatamezőn feláldozni az életünket. Nem kockáztatjuk a börtönt, vagy a száműzetést, ha kiállunk mellette. Mégis küzdenünk kell érte. Mert a ma háborúit már nem csak fegyverekkel vívják, hanem nemzetközi tőkével és gazdasági erőfölénnyel. Úgy kell élnünk, hogy többé ne uralkodhasson felettünk idegen hatalom, hogy mi dönthessünk közös dolgainkban. A mi feladatunk, hogy megőrizzük közös értékeinket. A mi felelősségünk, hogy a szomszédban zajló háború ne léphesse át a határainkat. A mi kötelességünk, hogy gyermekeinknek egy békés, munkával gyarapodó, büszke és erős országot adjunk. Ez pedig csak összefogással, közös akarattal és kemény munkával lehetséges.”

A polgármester szavainak mintegy folytatása volt az a gondolatcsokor, amelyet Jókai Anna adott át az ünneplőknek a Magyar Oltár előtt. 

A mögöttünk lévő évszázad rövid jellemzőjeként említette azoknak a siheder fiúknak a sorsát, akik az első világégés borzalmait megúszva Isonzótól még hazatértek és esélyt kaptak arra, hogy a második világháborúban a Donnál hagyják legdrágább kincsüket. Az írónő is párhuzamot vont az 1848-49-es események és az 1956-os forradalom történései között – noha mindkettő hasonló körülmények között bukott el, mégis mindkettő olyan értékeket teremtett és oly módon alakította a világtörténelmet, hogy ebből a hagyatékból a magyar népnek mindig lesz energiája az újrakezdéshez. Mindkét forradalom vér nélkül kezdődött, ám a békés lelkesedés ellenére mindkettő vérbe fordult és mindkettő tanulsága, hogy a magyar népnek csak önmagára lehet számítani, nem mástól várni a kétes kimenetelű segítséget. Az is tanulság, hogy a nagyhatalmak érdekeit szinte soha nem a szabadság, a függetlenség támogatása szolgálja, hanem a gazdasági, vagy politikai hatalom gyakorlása. Ennek igazolására Jókai Anna elmondta, hogy a 48-as tiszteket a döntő ütközet után az orosz vezérkar egy vacsorára hívta – annak jeléül, hogy a vesztesek bátorságát is tisztelik. Ám másnap reggel az egész csapatot „átjátszották” Haynau vérbíróságának. Az ’56-os forradalom első napjaiban is mindenki békét ígért, ám hirtelen megjelentek a szovjet tankok és halált hoztak az országba. Hiába kértek segítséget a magyarok, a nyugati hatalmak és az ENSZ is szóban osztott csak támogatást…

Jókai Anna szerint tehát okosan és óvatosan kell járni az utunkat Európában, hogy ne ismétlődhessen meg a múlt. Az is nagyon fontos, hogy tisztán lássunk, megértsük a múlt üzeneteit, mert ma különösen sokan vannak, akik a szabadság, az egyenlőség és a testvériség fogalmát félreértik, vagy félremagyarázzák és visszaélnek a Haza szó jelentésével  is.

Ahogy Jókai Anna fogalmazott: az igazi hazaszeretet a szereteten alapul és nem a gyűlöleten. A magyar nemzet igazi összefogásán a jövőnk is múlhat és sokat adhat ez a világnak is, hiszen betölthetjük az élesztő, vagy a mustármag szerepét Európa nagy konyhájában. Talán ezt várják tőlünk azok a 48-49-es hősök is, akik névvel, vagy névtelenül a világtörténelem óceánjában keringenek. 

A múltból eredő fájdalom és a jövőbe vetett remény is kell hogy legyen a szívünkben és olyan magasra kell emeljük a hittel, bizakodással teli szívünket, hogy ezáltal ismét példanemzetté váljon a magyar – fejezte be emlékező és lelkesítő beszédét a nemzet művésze, a Kossuth-díjas író, Jókai Anna.      

A megemlékezés végén a Hoppál Mihály Band és a Tébláb Művészeti Iskola táncosainak zenés, táncházi programján vehettek részt az ünneplők. Március 15-én pedig ünnepi kézműves játszóház és a Kolompos együttes táncháza várta a kőbányaiakat.